Taktikai újításnak köszönhette sikerét Bruszilov

1916. február 21-én Verdunnél az I. világháború egyik legvéresebb csatája kezdődött meg, melyhez csak a somme-i áttörés fogható. A véres küzdelem 10 hónapig tartott. Az első napon alig 30 ezernyi francia katona nézett farkasszemet a mintegy 150 ezer főt számláló német haderővel. Nem csoda, hogy a németek nem elégedtek meg a hagyományos katonai győzelemmel, s a teljes francia hadsereg lemészárlását tervezték. Erich von Falkenhayn tábornok a következőket írta II. Vilmos császárnak: “A franciákat egy hajszál választja el az összeomlástól. A tömeges áttörés – mivel az erőforrásaink sem elegendőek hozzá – felesleges. Amit viszont megtehetünk, az az, hogy kényszerítjük a francia vezérkart, hogy minden emberét bevesse. Ha ezt megteszik, a francia erők kivéreznek."

Kudarc volt az első próbálkozás

Miután átvette a Délnyugati Front parancsnokságát 1916 márciusában, Alekszej Bruszilov tábornok azt javasolta, hogy Galíciában kezdjenek átfogó hadműveletekbe az ott harcoló osztrák-magyar erők ellen. A fő cél a francia és angol erőkre nehezedő nyomás enyhítése volt az isonzói fronton, valamint, hogy német erőket vonjanak el Verdun térségéből. A nagyszabású tervnek az is része volt, hogy ha lehetséges, akkor az Osztrák-Magyar Monarchia csapatait a támadás során törjék meg, és szorítsák ki a háborúból. A tervet a narochi áttörésnél súlyos vereséget szenvedett Alekszej Evert ellenezte, hiszen a tábornok inkább a defenzív, védekező stratégia híve volt. Annak ellenére, hogy Alekszej Evert II. Miklós és a Romanovok erős támogatását élvezte, a cár végül is Alekszej Bruszilov terveit hagyta jóvá. Ugyan Alekszej Evert és egy másik tábornok is szavakban támogatták Bruszilov terveit, a szomszédos frontokon gyakorlatilag megtagadták annak végrehajtását. A szövetségesek egyre nehezedő utánpótlási helyzete azonban arra késztette a tábornokot, hogy minél gyorsabban kezdjen bele terve megvalósításába.

Alekszej Bruszilov négy gyalogsági hadosztályt vont össze, mely összesen 573 ezer főből állt. Ez egészült ki 15 lovas szakasszal, mely 60 ezer főt számlált. Az orosz erőkkel szemben az osztrákok 437 ezer fős gyalogságot és mintegy 30 ezer főnyi lovasságot sorakoztattak fel. Ezek hármas védelmi vonalat alakítottak ki, melyeket később német csapatokkal erősítettek meg. Az orosz erők titokban közelítették meg az osztrák állásokat. Általában mintegy kilencven méterről néztek farkasszemet a monarchia csapataival, de akadtak olyan pontok is, ahol 70 méternyire ásták be magukat az ellenségtől. Alekszej Bruszilov egy meglepetésszerű támadást készített elő a frontvonal mintegy 450-480 kilométeres hosszában. A főparancsnokság azonban arra utasította, hogy rövidítse le a támadás hosszát, azzal, hogy jobban koncentrálja az orosz erőket. Alekszej Bruszilov azonban ragaszkodott az eredeti elképzeléseihez, s rövid vita után a főparancsnokság engedett a tábornoknak.

Június negyedikén végül egy rövid, ám annál hevesebb tüzérségi zárótűz után megkezdődött az áttörés. Ennek újdonsága éppen az ágyútűz rövidségében és célzottságában állt, hiszen a védők általában hosszú ideig tartó és kevésbé pontos tüzérségi csapásra számítottak. A rövid és precíz pergőtűz viszont megakadályozta az osztrák csapatokat abban, hogy rendezni tudják soraikat, utánpótlást vezényeljenek át egyes frontszakaszokra, vagy éppen evakuálják a megtámadott állásokat. Az új elképzelés annyira sikeres volt, hogy teljesen szétzilálta az osztrák védelmi vonalakat: Alekszej Bruszilov négy hadosztályából három jóformán a front teljes szélességében megkezdte az előrenyomulást. Az áttörés sikerében a tábornok egy másik újítása is nagy szerepet játszott. Ez abban állt, hogy speciális alakulatok, rohamosztagok támadták meg az osztrák állások gyenge pontjait, s az ezek nyomán nyíló réseken már könnyebben át tudott hatolni a főerő. Ez a módszer később a nyugati fronton is elterjedt, s Hutier taktikaként ismeri a hadtörténelem.

Késlekedő segítség

Június 8-án a Délnyugati Front erői elfoglalták Lutsk városát, ami ma Ukrajnában található. Az orosz támadás olyan gyors és heves volt, hogy az osztrák erők főparancsnokának József Ferdinánd főhercegnek alig sikerült elmenekülnie a városból.

A németek vezérkari főnöke Erich von Falkenhayn arról akarta meggyőzni az osztrák Franz Conrad von Hötzendorfot, hogy csoportosítsa át a csapatait az olasz frontról és Galíciában szálljon szembe az orosz haderővel. A német keleti erők parancsnoka, Paul von Hindenburg mindeközben kihasználta az orosz késlekedést, és vasúton utánpótlást szállított a frontra. Tíz napi késedelem után végül, június 18-án Alekszej Evert parancsnoksága alatt egy gyenge, és rosszul előkészített támadás indult meg. Június 24-én Alexander von Linsingen német tábornok irányítása alatt Koveltől délre ellentámadás kezdődött, aminek eredményeképpen csapatai ideiglenes átvették a térség irányítását az oroszoktól. Egy hónappal később, július 28-án Alekszej Bruszilov újraindította az offenzívát, s bár hadserege utánpótlási gondokkal küzdött, március 20-ra sikerült elérnie a Kárpátokat.

Négyszázezer hadifogoly

Az orosz felső hadvezetés utasította Alekszej Evertet, hogy csapatait indítsa el Alekszej Bruszilov megsegítésére. Ezt azonban a tábornok ellenezte, mert úgy ítélte meg, hogy a több ember csak áttekinthetetlenebbé teszi a frontot, s összezavarja a csapatait. A harcok végül szeptember végére enyhültek. Ekkora mind a védő, mind a támadó erők végsőkig kimerültek. Az orosz csapatok elérték Romániát. Céljuk az volt, hogy segítséget nyújtsanak az országnak, amit akkor elárasztott a német és az osztrák-magyar haderő. Alekszej Bruszilov áttörése teljes sikerrel zárult. A németeknek jelentős erőt kellett Verdun alól átcsoportosítania a keleti frontra. Megtört a hátvédelmet jelentő osztrák-magyar ellenállás is. A monarchia erői az áttörés során 1,5 millió embert veszítettek. Közülük 400 ezren kerültek hadifogságba. Ettől kezdve az osztrák-magyar haderő többet nem volt képes sikeres hadműveletet előkészíteni sem, nemhogy megindítani.

Utóbb úgy értékelték az áttörést, hogy az egy ritka példája volt a cári hadsereg hatékonyan és jól előkészített katonai akcióinak. Mindez annak ellenére is igaz, hogy a kezdeti lelkesedés után alábbhagyott a harci kedv: a romló orosz politikai és gazdasági viszonyok miatt például mintegy 60 ezer katona dezertált. A siker egyébként nagyon nagy részben az Alekszej Bruszilov által kidolgozott taktikának volt köszönhető. Az már csak hab a tortán, hogy az orosz haderő vezetése nem ismerte fel a benne rejlő lehetőségeket. A németek ezzel szemben igen gyakran alkalmazták az új módszert a nyugati fronton, igaz a velük szemben álló szövetséges erők hamar eltanulták, és tökéletesítették azt. Az úgynevezett Hutier taktika nagy szerepet kapott még a II. világháború kezdeti szakaszában, a villámháborúban. Ugyancsak ezt a taktikát alkalmazták a koreai háborúban, valamint az első indokínai háborúban – mellyel tulajdonképpen véget ért a tömeghadseregek alkalmazásának kora.