Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tankerek: jöhet bármi

Szöveg: Trautmann Balázs |  2021. június 28. 21:28

Az amerikai légierő a polgári repüléshez fordul légiutántöltő képességének növeléséhez. A civil cégekhez intézett felhívásban olyan vállalkozásokat keresnek, akik a jelenleg meglévő, polgári repülőgépekre alapozott légiutántöltő repülőgépeket képesek szállítani a légierő számára.

3_KC-46_Pegasus

Ez egyfajta áthidaló megoldásként válik igencsak szükségessé, hiszen a KC-X projektben megrendelt és jelenleg is gyártás alatt álló Boeing KC-46A Pegasus-ok száma nem elegendő ahhoz, hogy az összes, veteránkorú KC-135R Stratotanker (396 áll még hadrendben) nyugdíjba vonulhasson. A legutolsó KC-46A 2029-re tervezett megérkezésekor a legfiatalabb Stratotanker is 70 esztendős lesz.

A következő, KC-Y és a záró KC-Z projektek eredetileg egy-egy vadonatúj típus kifejlesztését és hadrendbe állítását jelentették volna, de a legfrissebb információ már arról szól, hogy a második körben, azaz a KC-Y programban a gyorsaság miatt inkább már bevált repülőgépeket vásárolnának. Azaz jöhet az újabb Airbus-Boeing összecsapás – kérdés, hogy a KC-X projekt ellenfelei, azaz a A330MRTT és a győztes KC-46A csap össze megint, vagy jöhetnek a fiatalok, az A350 és a 787 Dreamliner?

Kép forrása: wikimedia.org

Címkékhaditechnika