Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lakossági fórumon vett részt Benkő Tibor

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Honvédelmi Minisztérium |  2021. június 29. 0:22

A település határában épülő NATO bázissal kapcsolatos kérdések kapcsán tartottak lakossági fórumot június 28-án, hétfőn délután, a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton. Az Élhetőbb Rátótért Egyesület által szervezett fórumon a nagyszabású beruházással kapcsolatban a helyiek Benkő Tibor honvédelmi miniszternek, dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagynak, a Magyar Honvédség parancsnokának, Oszlánszki Béla ezredesnek, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának tettek fel kérdéseket. A rendezvényen jelen volt Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, Porga Gyula veszprémi polgármester és Katanics Sándor, a DK képviselője is.

image00019

Ahogy arról korábban már több lap is beszámolt, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként új katonai bázis épül a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót mellett. Az új bázis terveinek elkészítése nem újkeletű, egészen 2016-ra nyúlik vissza, amikor is hazánk a NATO-nak felajánlotta: a gyakorlótéren belül olyan objektumot hoz létre, amely 21. századi színvonalon garantálja majd az ide érkező nemzetközi csapatok – legyen szó akár 2-3000 katonáról – elhelyezését, ellátását. A bázis építésének első üteme a tervek szerint 2023 év elejére készül el, és nem csupán a nemzetközi erők, de a Központi Lő- és Gyakorlótér állományának elhelyezésére is szolgál. A komplex objektumban lesznek sátorhelyek, elhelyezési épületek, kiszolgáló blokkok, gép-és harcjármű telephely, mosó, javító műhely, étkezde, elsősegélynyújtó-hely és sportközpont is.

A tervezett építkezés kapcsán a helyi lakosoktól és országgyűlési képviselőtől több kérdés érkezett a tárcához. Ezek tisztázására kezdeményezett lakossági fórumot a helyi egyesület.

A megjelenteket köszöntve Porga Gyula polgármester elmondta: a helyieknek rendszerváltás óta nem volt komolyabb gondjuk a település határában található gyakorló- és lőtérrel, most azonban – ahogy fogalmazott - „porszem került a gépezetbe”. A cél az, hogy megoldják a problémákat. Erre szolgál a mostani fórum is.

image

Benkő Tibor honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a NATO bázis építése komoly beruházás, amely bizonyos mértékben átmenetileg terheli a környéket, így Gyulafirátót forgalmát is. A tárca célja azonban az, hogy a lakossággal együttműködve találjanak megoldásokat a felmerülő problémákra. Benkő Tibor kiemelte: a beruházás alapkövetelményei közé tartozik, hogy megfeleljenek a szigorú környezetvédelmi és egyéb szempontoknak, illetve a jövőben minden téren törekedni fognak a kompromisszumra. Vonatkozik ez az éjszakai gyakorlatra, és a 23 óra utáni hanghatásokra is.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta: úgy látja, Gyulafirátóton haragszanak a magyar katonákra. Pedig nekik az a dolguk, hogy megvédjék az embereket, az itt lakókat is. Márpedig erre fel kell készülni. A parancsnok kiemelte: a Magyar Honvédség megtesz mindent annak érdekében, hogy az itt élőket ne akadályozza a boldog, nyugodt életben.

image00003

A lakossági fórumon az előre beküldött kérdéseikre is válaszokat kaptak az itt élők. A helyiek egyebek mellett aggodalmukat fejezték ki a beruházás környezetkárosító, illetve az ivóvízbázisra gyakorolt hatása miatt. Ugyancsak felvetették, hogy ingatlanjaik értéke csökkenni fog a bázis miatt. Szintén kérdésként merült fel, hogy a beruházással együtt megvalósul-e a 82-es számú főutat elkerülő úthálózat felújítása és zajvédő fallal történő ellátása.

A válaszokban elhangzott: pillanatnyilag nem ismert környezetkárosító hatás, míg az úthálózat megújítására a tervek szerint a közeljövőben lehetőség nyílik. Sor kerülhet továbbá egy sebességmérő berendezés rendszerbe állítására is.

A fórumon résztvevőknek arra is lehetőségük volt, hogy helyben tegyék fel kérdéseiket a honvédelmi miniszternek, valamint a Magyar Honvédség képviselőinek. Egyéb kérdések mellett felmerült: létezik-e törvény a gyakorló- és lőterek használatára, s ha igen, van-e olyan pontja, amely kitér a környezetterhelésre és az élővilágra? A válaszban elhangzott: a könyék egy része NATURA 2000-es terület, ugyanakkor az a tapasztalat, hogy a honvédségnél az ezzel kapcsolatos szabályokat sokszor jobban betartják, mint a polgári életben. Szintén elhangzott: az építkezéshez kapcsolódóan idén télen 26 hektárnyi erdőt vágtak ki, amelynek egy része magánterület volt. A válaszból kiderült: a tévedésből kivágott fák helyére 30 hektárnyi erőt telepítettek.

Fontos kiemelni, hogy az épülő bázis üzemeltetése a térség lakosainak munkahelyeket teremt majd. Zárásként többen fogalmazták meg kérésüket a résztvevők közül egy, a lakosság és a honvédség közötti, rendszeresen megtartott, nyílt, őszinte kommunikáción alapuló egyeztetésre.

image00015