Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tankkal mentek be a házba…

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 10. 8:28

Tank döntött romba egy orosz falusi házat, miután legénysége megállt a közeli boltban, hogy vodkát vásároljon.

Az orosz hadsereg illetékese elismerte a harckocsizók tettét, és kártérítést ígért a ház asszonyának.

“Igen, megsértették a rendelkezést, de a személyzet jóhiszeműen járt el, mivel utol akarta érni a hadgyakorlatra tartó egységét" – közölte a Volga-urali katonai körzet szóvivője, aki korábban még arról beszélt, hogy a harckocsi egyszerűen csak megcsúszott az olvadó jégen.
Az incidensről készült mobilkamera fotóján azonban jól látható, amint a katonák nevetve és részegen próbálják meg elhagyni a bajba jutott járművet, sőt a vezető két üveg vodkát is megpróbált kimenekíteni a kezében.

“Hála Istennek, hogy legalább nem lőttek" – mondta a megrémült háziasszony a videofelvétel szerint.