Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terepvezetési felkészítés a legalkalmasabb területen

Szöveg: Dr. Varga József |  2010. július 7. 10:07

Az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) Mecséri János Kiképző Osztályának egyik speciális alegysége a Terep Rali Részleg, amely a katonai közvélemény előtt Honvéd Dream Team néven is ismert, hiszen ezen a néven értek el elismerésre méltó eredményeket a hazai és nemzetközi versenyeken.

A csoport létrehozásának egyik célja az volt, hogy a különleges terepen versenyzői tapasztalatokat szerzett gépjárművezetők a későbbiekben kiképzői legyenek a missziós feladatokban a hazaitól jócskán eltérő terepviszonyok között tevékenykedő honvédségi gépkocsivezetőknek.

Július elején elöljárói intézkedés alapján 3 napos elméleti és gyakorlati felkészítés céljából 12 gépkocsivezető képzésére került sor az MH KKB Csobánkai gyakorlóterén. Az MH különböző katonai szervezetétől érkezett sofőrök augusztusban KFOR misszióra készülve kapnak zömmel vezetéstechnikai képzést, de nem marad ki a programból a műszaki- technikai ismeretek elméleti oktatása sem.
A Mecséri János Kiképző Osztály parancsnoka, Nagy Attila alezredes tájékoztatása szerint a 4 fős Terep Rali Részleg Bálint Zoltán zászlós vezetésével az elmúlt évben megszerzett hazai és nemzetközi tapasztalatok felhasználásával magas szintű képzésben részesíti a 12 gépkocsivezetőt, s ezt a szolgáltatást képesek az MH bármely katonai szervezete számára biztosítani.

1595904311
 

A terepvezetési foglalkozások Mercedes típusú terepjárókon történnek, a vezetési pályát a gyakorlótér meredek lejtőkkel, köves, sziklás szakaszokkal nehezített útvonalán jelölték ki úgy, hogy szinte minden lehetséges úttípuson megszerezhessék a szükséges tapasztalatokat. Erre az egyik legalkalmasabb terület az MH KKB Csobánka gyakorlótere, ahol a különleges terepviszonyok, az emelkedőkkel, lejtőkkel sűrűn átszegdelt terep, az úttalan utak ideális feltételeket adnak vezetési kiképzéshez.

Bálint Zoltán zászlós, a csoport egyik legjobban felkészült tagja nagy türelemmel, higgadtan magyarázza a sokszor eleminek számító tudnivalókat a terepjáró gépkocsi műszaki tulajdonságairól, a meredek lejtőn vagy emelkedőn, árok mélységű, esővíztő csúszós kerékcsapások között való haladás követelményeiről. Elmondta, hogy a felkészülők között vannak, akik most találkoztak először összkerék-meghajtású, terepváltóval felszerelt gépkocsival, ezért az ő felkészítésük szükségképpen nagyobb odafigyelést igényel. Sajnálta, hogy a kiképzési idő viszonylag rövid, így most csak a leglényegesebb ismeretek átadására van lehetőség, a jövőben indokolt lenne több időt fordítani a misszióba készülő gépkocsivezetők terepvezetési felkészítésére. Megerősítette ezt az igényt Nagy alezredes is, ezért az MH KKB vezetése olyan kiképzési program-javaslaton dolgozik, amely az eddigi tapasztalatokra építve a lehető legalaposabb képzést adja.

1595904311