Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terroristákat ölt meg a hadsereg Algériában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 12. 13:51

Tíz iszlám szélsőségest öltek meg Algériában a hadsereg katonái péntek este az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM) egyik fellegvárának számító területen – közölte szombaton egy neve elhallgatását kérő biztonsági illetékes.

Mintegy 3500-4000 katona csapott le az iszlám szélsőségesekre az afrikai ország keleti részén fekvő Kabília régióban, miután hírszerzési tisztségviselők értesültek róla, hogy az AQIM ebben a térségben készül egy találkozóra.

„A harci műveletek még mindig tartanak, tíz terroristát pedig már megöltek" – mondta el a biztonsági illetékes, aki hozzátette, hogy nem lehet megerősíteni azokat a külföldi sajtóértesüléseket, melyek szerint az Al-Kaida észak-afrikai szárnyának vezetőjét Algériában megölték.

Az AQIM számlájára az észak-afrikai országban több pokolgépes merénylet és emberrablás is írható, bár az erőszak, amely az 1990-es években érte el a tetőpontját, az utóbbi néhány évben jelentősen csökkent. A szélsőséges iszlamisták ellen az algériai biztonsági erők két évtizede küzdenek, s a konfliktus során mintegy 200 ezer ember vesztette életét.