Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorizmussal vádolnak öt amerikait Pakisztánban

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 10. 12:27

A pakisztáni hatóságok terrorista kapcsolatok gyanújával kihallgatják azt az öt amerikai muzulmán fiatalembert, aki november végén tűnt el az Egyesült Államokban – közölték csütörtökön a pakisztáni és az amerikai rendőrség illetékesei. Az eltűnésükről szüleik értesítették az FBI-t, miután kiderült, hogy egy 11 perces videót hagytak maguk után.

A búcsúüzenetszerű felvételen háborús jelenetek, illetve harcok áldozatai láthatók, és a felvétel készítői a muzulmánok védelmére szólítanak fel.

A szóban forgó, 19-25 év körüli fiatalok vélhetően azonosak azokkal, akiket a pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek az ország keleti részén fekvő Szarghoda városában, egy olyan házban, amelyet a Dzsais-e-Mohammed fegyveres csoport használt. A szervezet feltehetően az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődik.

A Dzsais-e-Mohammedet az Egyesült Államok és Pakisztán is terrorszervezetnek minősítette, tevékenységét betiltotta. Bűnlajstromán elsősorban Kasmír indiai részén elkövetett merényletek és támadások vannak.

Az említett fiatalok hozzátartozói Észak-Virginiában és a fővárosban, Washingtonban élnek. Közülük hárman pakisztáni származásúak, a másik kettő egyiptomi, illetve jemeni. Egyikük fogorvosnak tanul.

Címkékterrorizmus