Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Térségi problémákat okoz az államfő letartóztatása?

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 5. 11:35

Az Iszlám Konferencia Szervezete csütörtökön elítélte, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előző nap elrendelte a szudáni elnök letartóztatását.

Omar Haszan Ahmed el-Besírt háborús és az emberiesség elleni bűnök elkövetésével vádolja a testület.
Ekmeleddin Ihszanoglu, a szervezet főtitkára közleményében aggodalommal szólt arról, hogy a döntésnek kedvezőtlen következményei lehetnek a dárfúri konfliktus rendezésére, egyben veszélyezteti Szudán és az egész térség stabilitását.

Az Iszlám Konferencia Szervezete, miközben felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy állítsa le a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését, sürgette a szudáni kormányt: gyorsítsa fel a vizsgálatokat a háborús bűnösök ügyében, majd állítsa őket bíróság elé.
A 2002-ben létrehozott büntetőbíróság történetében ez az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő államfő ellen ad ki letartóztatási parancsot.

Az a vád ellene, hogy 2003 óta népirtásszerű műveleteket szervezett országának nyugati térségében, Dárfúr körzetében. Az ENSZ szerint a konfliktusban mintegy 300 ezerre ember halt meg, míg Szudán szerint tízezren.
A dárfúri konfliktus azzal kezdődött, hogy az arab többségű országot régóta sújtó polgárháború részeként a déli régiókban élő nem arab (nilóta néger) csoportok fegyveres akciókat indítottak a kormány ellen, politikai képviseletük javítása és az általuk lakott térségek fejlesztése érdekében. A kartúmi kormányzat válaszként arab milíciákat mozgósított.

Ugyancsak a Besír elleni elfogató parancs szerepel az Afrikai Unió béke- és biztonsági tanácsának csütörtökön Addisz Abebában kezdődött tanácskozásán. A bizottság elnöke, Jean Ping úgy vélekedett, hogy az elfogató parancs “veszélyezteti Szudán békéjét" és hogy “az igazság követelményei nem mellőzhetik a béke követelményeit".

CímkékENSZvizsga