Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Times Square-bomba: Bostonba vezetnek a szálak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 14. 7:04

Több személyt letartóztattak Bostonban a május 1-i New York-i pokolgépes merényletkísérlettel kapcsolatban – közölte az amerikai igazságügy-miniszter. Eric Holder egy kongresszusi meghallgatáson számolt be arról, hogy a nyomozás szálai Massachusetts fővárosának északkeleti részébe vezettek, ahol házkutatásokat tartottak és néhány embert őrizetbe vettek.

Holder elmondta: a legutolsó letartóztatás – amelyet a korábban összegyűjtött bizonyítékok alapján hajtottak végre – csütörtök reggel volt.

A CNN híradása szerint New Jersey, New York és Maine államban is nyomoz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).