Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelet a hősöknek

Szöveg: Galambos Sándor | Fotó: a szerző felvételei |  2022. május 29. 17:09

A két világháborúban, a haza védelmében elesett katonák emléke előtt tisztelegtek a hősök napja alkalmából Jánoshalmán. A megemlékezést a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület és az önkormányzat szervezte.

xIMG_6207

A hazáért életüket áldozott hősök emléke előtt hajtottak fejet a város temetőjének katonai sírkertjében a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régiója tagszervezetei, a város polgárai és az iskolákat képviselő diákok. A megemlékezés résztvevőit Györgypál Csaba nyugállományú alezredes, a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület elnöke köszöntötte, majd a hősök napját és a magyar hősök emlékünnepét elrendelő törvényekből idézett.

Ünnepi beszédében prof. dr. habil. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója ünnepi beszédében - többek között - az utódok, a mai fiatalok felelősségét is hangsúlyozva kiemelte: vállalni és ápolni kell a múltunkat. „Egy nemzet emlékezetéből bűn kitörölni, átírni a történelmének meghatározó eseményeit. Kötelességünk óvni a hazáért életüket áldozott katonahősök emlékét attól, hogy a politikai viták kereszttüzébe kerüljön” – fogalmazott a főigazgató.

xIMG_6183 KUB ELNÖKE

Miután a katonai tiszteletadás mellett lezajlott megemlékezés résztvevői megkoszorúzták a település közeli harcokban, 1944. október 29-én elesett „somogyi bakák” emlékművét és a második világháború hőseinek kopjafáját, a rendezvény az Imre Zoltán Művelődési Központban folytatódott. A második világháborús relikviákból összeállított kiállítást Györgypál alezredes nyitotta meg, valamint ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árpás Károly háborús feljegyzéseiből, a fia által „Útkeresés” címen megjelentetett könyvet. A résztvevők ezt követően megtekinthették az 1990. október 31-ei hatállyal felszámolt jánoshalmi alakulat, az MN 4510 fedőszámot viselt 102. légvédelmi tüzérezred múzeumát is.

A hősök emléke előtti tiszteletadáson részt vett - többek között - Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője, Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere, Marancsik Róbert rendőr alezredes, őrsparancsnok és Gáldonyi Sándor őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője is.

xIMG_6194 SZAKÁLY VAGY

Az ünnep rendezvény lebonyolításában közreműködött az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekara – vezényelt Gömöri Balázs őrnagy. A hősök emlékét a Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint az FM Kelet-Magyarországi ASZK Mezőgazdasági Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium diákjai segítették felidézni. A megemlékezés lebonyolítását a 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj katonái támogatták.