Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Titkos fogdákat fedeztek föl Líbiában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 2. 19:39

Titkos föld alatti fogdákat fedeztek föl a kelet-líbiai Bengáziban a katonai bázisra benyomuló felkelők; a páncélozott ajtók mögött két élő foglyot is találtak – jelentette kedden Líbiából az MTI Hírcentrumának stábja. A két idős embert válságos állapotban vitték kórházba. Egyikük megvakult a föld alatt töltött évek alatt. Fogalmuk sem volt, hogy most éppen milyen évet írnak, azt sem tudták, pontosan hol raboskodtak. Az egyik férfi rokonait hamar felkutatták, kiderült, hogy őt 1989 óta keresi a családja, tehát 22 éve tarthatták fogva a föld alatt.

Nem lehet tudni, hány embert tartottak fogva és kínoztak meg a föld alatti cellákban, sőt azt sem, hogy egyáltalán mikor épülhettek a bunkerszerű fogdák.

Bengáziban rengeteg eltűntet tartanak nyilván, az elmúlt évtizedekben ugyanis gyakran egyik-napról a másikra veszett nyoma embereknek, feltehetően a titkosszolgálat hurcolta el őket. A helyiek most próbálják felkutatni a még esetleges titkos fogdákat, amelyekből több tucat lehet a régióban.

Noha Líbia keleti felében véget értek az összecsapások, továbbra is százával menekülnek Bengáziból is a külföldi vendégmunkások. Azt mondják, félnek, mert a városban szerintük jelenleg senki nem tudja garantálni a közbiztonságot.

Több száz olyan fegyvert osztottak ki Bengáziban a várost irányító civileknek, amelyeket az elmenekülő katonák, rendőrök hagytak hátra, vagy amelyeket a környéken elfoglalt katonai támaszpontokról gyűjtöttek össze az ellenzéki erők. Elsősorban azokat fegyverezték fel, akik átvették a rendőrség munkáját és a rendfenntartást a városban.

Többen ugyanakkor arról számoltak be, hogy amikor a felkelők átvették az irányítást a katonai támaszpontok fölött, az emberek rengeteg fegyvert széthordtak. Az összecsapások alatt ráadásul kigyulladt a helyi börtön, és az összes köztörvényes bűnöző kiszabadult – jelentette Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrum tudósítója a kelet-líbiai Bengáziból.