Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz civil jármű, amely „bevonult a seregbe”

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. június 13. 15:30

Eheti szubjektív tízes listánkban olyan járművek szerepelnek, amelyeket civil használatra gyártottak, végül mégis a hadseregben kötöttek ki.

Taxival a frontra

A francia hadvezetés 1914 szeptemberében Párizsból irányított az onnét száz kilométerre levő Marne-frontvonalhoz katonákkal töltött városi Omnibuszokat és több száz Renault Taxit. A párizsi taxisok szeptember 6-án, egy nap alatt hatezer gyalogost szállítottak az északkeleti frontvonalakhoz, hogy megerősítsék a brit és francia seregeket, amelyek a marne-i csatában igyekeztek megállítani az előretörő németeket. Bár a császári csapatok olyan közel kerültek Párizshoz, hogy a távolból láthatták a húsz kilométerre fekvő Eiffel-torony tetejét, a csatát az antant-csapatok nyerték és a párizsi taxisok jól jártak. A teljes viteldíjat megkapták, azaz fejenként 70,102 frankot.

1595995563

A frontra is kijutott a Csepel-kerékpár

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében először 1908-ban szerepelt kerékpáros gyalogság fegyvergyakorlaton. 1910-ben a 40. honvéd gyaloghadosztály állománytábláján már százhúsz kerékpár szerepelt, emellett motorkerékpárok, gépkocsik és két vöröskereszt egyleti betegszállító kerékpár. A hadsereg által használ kerékpárok zöme a Weiss Manfréd Acél- és Fém Művek által gyártott hadikerékpár volt. Emellett bevetettek polgári használatra gyártott Csepel kerékpárokat, amikor a szükség úgy hozta, bár a civil járművek váza nem volt olyan strapabíró, mint az eleve katonai használatra gyártottaké.

1595995563

Alig jelent meg a teherautó, máris bevetették

Civil használatra készült teherautót a feljegyzések alapján 1916-ban Dublinban használtak először-kisebb átalakítások után. Mivel a felkelő írek el voltak látva lőfegyverekkel, a brit hadsereg teherautókat foglalt le, hogy a katonáknak védelmet biztosítson. Ezek vezetőfülkéjéhez vonatoknál használt acéllemezeket erősítettek, a platóra pedig vasúti gőzmozdonyok füstszekrényét rögzítettek. A bent lévő katonák füstszekrényeken lévő nyílásokon keresztül tudtak kifelé lőni, és hogy az ír felkelőket megtévesszék, festékkel rengeteg ál-nyílást pingáltak. A feljegyzések három ilyen teherautóról tesznek említést, amelyeket a felkelés véres leverése után visszaszolgáltattak eredeti tulajdonosuknak.

1595995563

Traktor is ment a frontra a délszláv háborúban

A délszláv háború során a boszniai szerb erők rengeteg improvizált harcjárművet használtak. Ezek között voltak vaslemezekkel „védett" és géppuskával felfegyverzett traktorok is, amelyek, habár kinézetre kissé bizarrnak tűntek, a célnak megfeleltek. Nem a páncélos traktor volt az akkori harcok egyetlen furcsasága, ott voltak a teherautók platójára erősített rakétakonténerek is, és még sok más.

1595995563


Nem csak utasokat szállított a Queen Elizabeth

Az RMS QUEEN ELISABETH a Cunard Line hajózási cég óceánjárója volt, amit évtizedekig a világ legnagyobb utasszállító hajójaként ismertek. A második világháború alatt Szingapúrban átalakították hadi célokra. Nagy sebessége alkalmassá tette arra, hogy konvoj nélkül haladva nagy csapatkontingenseket szállítson anélkül, hogy különösebben tartania kellett volna a lassabb német tengeralattjáróktól. Katonai pályafutása alatt a Queen Elizabeth csaknem nyolcszázezer katonát szállított és több mint félmillió mérföldet tett meg. A háború után a hajó visszatérhetett az utasszállításhoz, és évekig közlekedett az Atlanti-óceánon.

1595995563


Robogóból csináltak harci járművet

„Egy Vespa – majdnem – mindenre jó" – tartja a szlogen. Talán ennek szellemében fejlesztettek ki Franciaországban, az 1950-es években légideszant alakulatok számára a Vespa 150 TAP-ot. A harcjármű alapját a Vespa legendás 150-es konstrukciója adta, amely a Piaggio eredeti, 98 köbcentiméteres „Vespa" robogójának továbbfejlesztett verziója volt. A kissé átalakított Vespa robogó erősebb vázat és egy amerikai gyártmányú M20-as 75 milliméteres páncéltörő hátrasiklás nélküli löveget kapott. Elméletileg menetből is lehetett lőni, de ez túl veszélyes volt ahhoz, hogy ténylegesen használhassák, mivel a hátracsapó gázok akadályozták volna a vezetőt a kormányzásban. Mivel a felmálházás is időt vett igénybe, rövidtávon az M20-assal a gyalogos alakulatok gyorsabban elmenekülhettek, mint a robogósok. A bizarr járművet a franciák bevetették ugyan Algériában, de sivatagi területen a rendkívül sérülékeny robogók nehezen boldogultak, ráadásul a külön lőszer-szállító robogók ellenére szinte állandó probléma volt a nem megfelelő lőszer-utánpótlás.

1595995564

Gerillák és terroristák örök kedvence: a Toyota Hilux

A Toyota Hilux a japán Toyota Motor Corporation sikerszériája. 1968-ban került le az első változata a futószalagról, azóta pedig már a hetedik generáció is kikerült az utakra. A népszerű pickup arra a kétes hírnévre is szert tett, hogy a gerillák, félkatonai szervezetek és terroristák kedvelt járműve lett az évek során. Az igénytelen és rendkívül strapabíró járgányok gyakran feltűnnek észak-Afrikától az Iszlám Állam által uralt területekig, sok esetben olyan extrákkal felszerelve, mint a gépfegyver vagy rakétavető.

1595995564

„Négy kerék egy fedél alatt"

„Négy kerék egy fedél alatt" – ez volt a reklámszlogenje a Citroën 2CV-nek, amelyet tervezői a vidéki alacsony jövedelmű embereknek szántak, és álmukban sem gondolták, hogy egyszer majd katonák (is) használatba veszik. A híres kacsa pickup változata azonban felkeltette egy brit admirális figyelmét, aki szerzett is néhányat a hajón is könnyedén szállítható járműből. A kis Citroen annyira bevált a brit haditengerészetnél, hogy később többet is rendeltek belőle.

1595995564

Nem csak a turisták kedvence a Cessna

A Cessna különleges elrendezésű kétmotoros gépe 1961-ben repült először. A többi „hagyományos" Cessnához hasonló felső szárnyas elrendezés és törzsforma megmaradt, de az orrban lévő motor mögött, törzs végébe egy második, tolólégcsavarral ellátott motort helyeztek el, a hagyományos függőleges és vízszintes vezérsíkokat pedig a szárnyból hátranyúló két tartóra helyezték. A népszerű Skymastert a légitaxitól a katonai felderítő és támadó feladatokon át a kutató-mentő repülőgépig sokféle feladatkörben láthatjuk, sőt, készült belőle egy túlnyomásos kabinnal rendelkező változat is.

1595995565

A hadsereg is rendelt a legendás Harley-ből

A Harley Davidson WL 45 szériája olyan jól sikerült, hogy az amerikai hadsereg figyelmét is felkeltette. A gyártó végül egy különleges változatot készített a nem mindennapi megrendelőnek. A civil WL-re alapozott harci motoron számos változtatást hajtottak végre, hogy megfeleljen a kihívásoknak. A sárvédőket úgy képezték ki, hogy a sár ne ragadhasson meg bennük, a motor hátuljára pedig strapabíró csomagtartót szereltek, amin egy nagyméretű lőszeresládát, vagy két rádiót tudtak szállítani. Ez lett a Harley-Davidson WLA, amit 1940-ben kezdtek gyártani.

1595995565

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)

Fotó: illusztráció