Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenhárom holttestet találtak a török katonák egy észak-iraki barlangban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. február 15. 20:24

Korábban elrabolt és meggyilkolt tizenhárom török állampolgár holttestére találtak rá egy barlangban török katonák az észak-iraki Gara térségben, ahol szerda óta török légi, majd szárazföldi egységek folytattak műveletet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen - közölte Hulusi Akar török védelmi miniszter vasárnap a művelet irányítását végző központban.

Hulusi Akar a tájékoztatón rámutatott: a február 10-én indított beavatkozás egyik célja az volt, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a PKK által elhurcolt török állampolgárok ügyében, de erről korábban biztonsági okok miatt nem tájékoztatták a nyilvánosságot.

A tárcavezető kifejtette: két élve elfogott PKK-s elmondása szerint a barlang őrzéséért felelős társuk a művelet kezdetekor ölte meg a török állampolgárokat. Tizenkét „ártatlan és fegyvertelen” török állampolgárt gyilkoltak meg - tette hozzá Akar, aki egyértelműnek tartotta az összefüggést a katonai művelet és a kivégzés között.

A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy súlyos csapást mértek a PKK állásaira a térségben, amelyet ellenőrzésük alá vontak. Hulusi Akar beszámolt arról, hogy a művelet során három török katona meghalt, további három megsebesült, a török egységek a PKK 48 emberével végeztek, kettőt pedig élve fogtak el.

A Kurdisztáni Munkáspártot nemcsak a török kormányzat, hanem a világ közösségének jelentős része terrorszervezetnek tartja. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban a kurd kisebbség függetlenségéért, de főhadiszállása az Irak északi részén fekvő Kandil-hegységben van.

A török hadsereg a légierő és kisebb szárazföldi egységek bevetésével a múltban is rendszeresen hajtott végre műveleteket az iraki határ túloldalán. A török biztonsági erők és a PKK közötti több évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket.