Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyári csapat – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. február 15. 19:02

A Ceská Zbrojovka vállalattal kötött licencszerződés alapján, az eredeti terveknek megfelelően halad a Magyar Honvédség új kézi lőfegyvereinek előállítása Kiskunfélegyházán. Mindeközben a HM Arzenál Zrt. világszínvonalú technológiát alkalmazó gyárával a hadiiparban érdekelt több neves külföldi cég is keresi az együttműködés lehetőségét.

MH_2021_2_borító

Az egykori Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG) privatizációjával, majd csődjével megszűnt hazai kézifegyvergyártás újraindítását a kormány az ország biztonsága, illetve a politikai szuverenitásunk egyik meghatározó elemének tekinti. A képesség ismételt megteremtésére 2017-ben – a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében – a HM Arzenál Zrt. lett kijelölve.

A katonai múlt is számított

– Részletes gazdasági és szakmai előkészítés után – amelyben a Magyar Honvédség szakemberei is közreműködtek – született meg a döntés, miszerint világszínvonalú sorozatgyártási technológiát és jogot vásárol a magyar állam, így hazai gyártásban készülhetnek a fegyverek. Kiskunfélegyházán zöldmezős beruházásként terveztük a gyár építését megvalósítani. A helyszín kiválasztásakor az ipari környezet, a képzési háttér és a város katonai múltja mellett a logisztikai szempontok – tehát a vasúti csomópont és az M5-ös autópálya közelsége – is számítottak. Felgyorsította a beruházás megvalósítását, hogy a város határában sikerült megvásárolni egy szerkezetkész, üresen álló ingatlant, melynek adottságai lehetővé tették egy korszerű, a világ legmodernebb eszközeivel felszerelt, 21. századi szemlélet szerint működő gyár kivitelezését – idézte fel a kezdeteket Zaja Gábor, a HM Arzenál Zrt. fegyvergyártási divíziójának igazgatója.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 12-én megjelent számában!