Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több fegyver is előkerült az ősi kínai sírokból

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2022. január 8. 17:20

Egy hajdani uralkodó családtagjainak sírjaként azonosították régészek azt a sírhelyet, amelyet a mai kelet-kínai Csianghszi tartományban tártak fel – számolt be a Dajiangwang (Tacsiangvang) helyi hírportál.

Az ásatást vezető régészek beszámolója szerint a mintegy 230 négyzetméter alapterületű sírkamrában fegyvereket, cserépedényeket, főzőüstöket és egyéb tárolásra alkalmas eszközöket, valamint babot találtak.

A 16 méter hosszú és 14,4 méter széles sírhelyet 80 méter hosszú és 63 méter széles téglalapot formáló árok vette körül. A sírkamra hét, fából készült koporsót őrzött.

A sírhelyet korábban sírrablók forgatták fel, ám a régészeknek még így is több mint 2600 tárgyat - egyebek mellett - jádekőből készült fegyvereket és hangszereket sikerült begyűjteniük az ásatás során.

Szakértők a legfontosabb leletként két, gravírozott réztőrt emeltek ki. A hajlított tőrökre vésett szövegek alapján a kutatók arra következtettek, hogy a sírhelyben eltemetett emberek a hadakozó fejedelemségek korában (Kr.e. 475 - Kr.e. 221) fennálló Jüe állam egykori királyának, Koucsiennek a leszármazottai lehettek, akik a korszak közepén élhettek.

kelet-kínai Csianghszi tartomány

A Hadakozó fejedelemségek korának államai Kr. e. 350 körül

A sírhely helyszínére először 2013-ban lettek figyelmesek régészek, az ásatás 2017-ben kezdődött meg. A sírhely feltárását követően a szakértők a környék további tanulmányozását tervezik a korszak behatóbb megismerése céljából.

Forrás: mult-kor.hu