Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többnemzeti előadás egyetemi hallgatóknak

Szöveg: Skrinyár Eszter alezredes | Fotó: Papp Mirtill Fatime százados |  2022. május 2. 11:09

Nemzetközi biztonság és védelempolitikai szakos hallgatóknak tartott előadást Siposs Ernő Péter dandártábornok, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság parancsnok-helyettese április 29-én Budapesten.

IMG_1525

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán tanulók számára a dandártábornok a többnemzeti szervezet munkanyelvén, angolul tartotta meg prezentációját.

Siposs tábornok előadása során bemutatta a hadosztály-parancsnokság célját, létrejöttének okát, a NATO-hoz fűződő kapcsolatát, valamint fő vonalakban ismertette feladatait. Kitért a kezdeti és a teljes műveleti képesség követelményeire, a köztük lévő lényegi különbségekre.

IMG_1531

Tájékoztatója érintette a parancsnokság jövő évre tervezett, minősítő gyakorlatát (Combat Readiness Evaluation – CREVAL) is, az erre történő felkészülés már most a szervezet fő erőkifejtésének iránya.

Az előadás végén, a kérdéseket követően Siposs dandártábornok reményét fejezte ki, hogy minél több – jelenleg még civil – növendékkel találkozik a jövőben a Magyar Honvédség nagy családjában.

IMG_1551