Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többnemzeti, katonás majális

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2023. május 2. 9:09

2022. május 3-án aktiválták a NATO Haderőstruktúra részeként a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (HQ MND-C). A jeles esemény egy éves évfordulóját ünnepelve a Székesfehérváron települt katonai szervezet - a magyar és a szlovák NATO Erőket Integráló Elemekkel (NFIU) közösen - részt vett a város Sportmajálisán.

15

Köztudomású, hogy a honvédelem és a sport szorosan kötődnek egymáshoz, hiszen a katonalét egyik alapkövetelménye a megfelelő fizikai felkészültség és az általánosságban vett sportos életmód. Éppen ezért senki sem csodálkozott, amikor a városban települt nemzetközi alakulatok sátrait megpillantotta és azon sem lepődtek meg az érdeklődők, amikor málhamellényben és sisakban kellett életkortól függően három vagy éppen tíz szabályszerű guggolást végrehajtani.

Természetesen a helyi nemzetközi katonai szervezetek nem azért látogattak ki a majálisra, hogy mindenkit jól megdolgoztassanak… „Székesfehérvár az alakulatunk otthona, ez a város fogadott be minket, ezért nagyon fontos számunkra, hogy úgymond valamit visszaadjunk ebből a vendégszeretetből. Nem mellesleg azért is lényeges az ittlétünk, hogy a helyiek minél jobban megismerjenek minket és megtudják miért is szolgálunk itt” – fogalmazott Denis Tretinjak vezérőrnagy, az HQ MND-C parancsnoka. Hozzátette: egészen kiváló a kapcsolat a nemzetközi alakulatok katonái és a civilek között. Amíg a legkisebbek katonai témájú színezőket igyekeztek minél élethűbbre varázsolni, addig a felnőttek megismerkedhettek például a spanyol, a román, a török, vagy éppen a horvát katonakultúra jellegzetességeivel is.

A sportmajálisra kilátogató érdeklődők a katonai toborzósátornál természetesen minden információt megkaphattak a Magyar Honvédség nyújtotta szolgálati lehetőségekről.