Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többnemzeti szimulációs gyakorlaton vettek részt a HHK hallgatói

Szöveg: Kmeczkó Sára | Fotó: a szerző felvételei |  2022. július 23. 15:01

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) három hallgatója is részt vett az észak-olaszországi Udinéban megrendezett „Knight’s Move” elnevezésű szimulációs-térképes gyakorlaton (MAPEX).

nkegyak4

A gyakorlaton az úgynevezett „wargaming” módszertanát alapul véve, a műveleti területen bekövetkező váratlan és kritikus helyzetekhez kapcsolódó eseményeket, az ezekre való reakciókat kellett szimulálni, majd elemezni. A hallgatók egyik csoportja egy adott területen élő vallási többségét kitevő közösségeket, egy másik csoport az ugyanezen a területen élő vallási kisebbséget képviselte, a harmadik csoport pedig az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) testesítette meg. A szimulációs gyakorlat céljai közé tartozott a gondolkodási és cselekvési képességek fejlesztése, és a hazánkban egyelőre kevés helyen alkalmazott wargaming módszertanának a helyi konfliktusdinamika elemzésén keresztül történő tesztelése.

nkegyak2

A rendezvényt – ami eredetileg az Olasz-Magyar-Szlovén Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Forces - MLF) erőit összefogó „Clever Ferret” gyakorlatot készítette volna elő - a koronavírus okozta járványhelyzet miatt csak júliusban tudták megtartani a szervezők.

Az NKE HHK hallgatói mellett a Trieszti Egyetem és a Ljubljanai Egyetem diákjai vettek részt a gyakorlaton, ami alkalmat adott arra is, hogy a három nemzetet képviselő munkacsoportok tagjai egymást jobban megismerhessék. A gyakorlaton résztvevő két honvéd tisztjelölt és egy civil hallgató – a rövid idő ellenére is – meghatározó élményekkel tért haza.

nkegyak1