Petróczy István: az elfeledett repülőtiszt és feltaláló

Petróczy István 1874. január 3-án született Garancspetrócon, Petróc nevű településrészen. A család kastélyában született, édesapja földbirtokos nemes volt, édesanyja szintén nemesi származású felmenőkkel rendelkezett. Gyermekkoráról kevés adat és leírás maradt fent, de egy biztos, hogy szülei már gyermekkorától katonai pályára szánták. Csupán 11 éves volt, amikor nagyon messze került szülőföldjétől, a kismartoni katonai alreál iskolában kezdte meg tanulmányait. Amikor elvégezte az iskolát, utána tovább tanult és a Mährisch-Weisskirchen katonai főreáliskolába nyert felvételt. 1892-ben felvételizett a Bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémiára, amit 1895-ben elvégzett. Tanulmányai után hadnagyi titulusban került a tiroli császárvadászok 3. ezredéhez. Katonai szolgálatával meg voltak elégedve és az értékeléséből kiderül, hogy remek sportember volt. Az értékelése alapján kiváló vívó, síelő és tornász volt. Szolgálatával párhuzamosan oktatói munkát vállalt a tartalékosok képzésében, az általa tanított tartalékosok mind kiváló katonákká váltak, Petróczy hadnagyot ezért is elismerték az ezredében. 1899. május 1-én főhadnaggyá léptették elő, majd áthelyezték Bécsbe.

Katonai pályája új irányt vett, amikor a Katonai Légjáró Intézetben elvégezte a katonai ballonrepülő tanfolyamot. Ezután Horvátországon, Dalmáciában, Boszniában és Magyarországon szolgált. 1910-ben Petróczy századost áthelyezték Bécsújhelyre, az Oszták–Magyar Monarchia első, katonai repülőterére. Itt szorgalmazták a motoros repülők fejlesztését, majd kinevezték a repülőtér parancsnokává. A motoros repülőgépek is bekerültek a monarchia állományába, februárban átvezényelték Fischamendbe, ezután csak a repüléssel foglalkozott. Júliusban sikeres pilótavizsgát tett, ezáltal ő lett az első magyar, aki katonai pilótaminősítést szerzett. Ezt követően a monarchia indított egy négyhónapos időtartalmú pilótaképzést, aminek szintén Petróczy István volt a vezetője. 1914-ben, a háború kitörésekor Bécsújhelyen szolgált, két hónappal később kivezényelték a keleti frontra, ott császári és királyi század vezetőjeként felderítő repüléseken vett részt, majd a Krakkót támadó oroszok elleni bevetésen is részt vett. A világháború második felében a repülés megszervezésével foglalkozott, a tanzászlóalj főnöke lett. Őrnagyi pozícióban szervezte meg a monarchia légvédelmi szolgálatát. Ezután további hat hónapra visszatért a frontra, 1917 júniusában tért vissza. Júniustól a teljes repülőarzenál parancsnoka, 450 tiszt és 1100 fős legénység tartozott az irányítása alá.

A háború lezárása után felajánlotta szolgálatát a Magyar Nemzeti Tanácsnak, és kinevezték a hadügyminisztérium légügyi szakosztály vezetőjévé. Itt feladatul kapta a megmaradt repülőgépek begyűjtését és a pilóták összegyűjtését. Az 1920-as években újra kívánta szervezni a légierőt, de az Antant megtiltotta a vesztes országoknak, hogy légierővel rendelkezzenek. Petróczyt nyugállományba helyezték.

A második világháború után szegény sorsra jutott, alkalmi munkából és nyelvtanulásból tartotta el magát és feleségét. Megesett, hogy a szomszédok segítettek rajtuk, hogy megmeneküljenek az éhhaláltól. A kommunisták megvonták a nyugdíját is, így egészen 1957-es haláláig szegény sorban élte le az életét. Emlékezete megkopott, egészen a rendszerváltásig kellett várni. A Magyar Honvédség 2010-ben, a magyar katonai repülés 100. évfordulója alkalmával újratemette Petróczy István és felesége hamvait.