Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzás? Majális? Toborzómajális!

Szöveg: Fekete Róbert |  2008. május 3. 7:54

Magyarországon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg. Hosszú ideje május elseje összekapcsolódik a majálissal, amelynek az utóbbi időkben állandó résztvevője a Magyar Honvédség is. Nem volt ez másként 2008. május elsején sem Kecskeméten, a Szabadidő Központban.

A Magyar Honvédség idén nem csak statikus bemutatóval várta az érdeklődőket, akik jöttek is szépszámmal. A Szolnokról érkezett katonazenekar térzenével szórakoztatta az érdeklődőket, de nagy sikert aratott a MH 32. Budapest Díszzászlóalj díszelgő alegységének bemutatója, ami nem véletlen, hiszen az alegység kétszeres Európa Bajnoknak mondhatja magát.

A MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj helyszínen lévő alegysége közelharc bemutatót tartott a nagyszámú közönség számára, akik elismerően bólogattak a látottak hatására.

Hódmezővásárhelyről, a Bercsényi Miklós lövészzászlóaljától érkezett az egyik legnépszerűbb harcjármű, a BTR-80. A kerekes harcjármű személyzete állandó „munkában" volt – segítették be a gyerekeket a járműbe, majd adták le ő

1595875848
ket szüleiknek. Több gyermek „tervezte jövőjét" a harcjárműben és természetesen az „én is katona leszek" mondatokat lehetett gyakran hallani.

A MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság alárendeltségébe tartozó kecskeméti Toborzó és Érdekvédelmi Iroda munkatársai várták azokat az érdeklődőket, akiket érdekel a Magyar Honvédség, mint munkahely. Sokan érdeklődtek a szerződéses lehetőségek iránt, de voltak olyanok is, akik az NFTC program, a pilótaképzés lehetőségeivel kapcsolatban kérdeztek.

Természetesen képviseltette magát a helyi alakulat, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis is. Sokan próbálták ki milyen kényelmes (vagy inkább kényelmetlen) a katapultülés, de többen ültek be a szimulátor ülésébe is, hogy – ha csak a földön is – rövid időre MiG-29 pilótának érezhessék magukat. Gyerekek és felnőttek között egyaránt népszerűek voltak a kézifegyverek.