Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tömegközlekedési eszközökön akartak robbantani

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 10. 6:23

Kijevi tömegközlekedési járművek felrobbantásával fenyegetőző bandát fogott el és pokolgépeket, valamint azok készítésére alkalmas eszközöket és anyagokat foglalt le az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ukrán főváros környékén. Vasárnap hajnalban egy ismeretlen férfi telefonon többször felhívta az SZBU operatív ügyeletét, azt követelve, hogy fizessenek neki és társainak 600 ezer dollárt.

Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapják meg a kért összeget, akkor hamarosan házi készítésű pokolgépeket robbantanak Kijev különböző kerületeiben.

Az SZBU akciójában Pirjatin város mellett elfogták az egyik zsarolót, egy 17 éves vegyészhallgatót, a városban pedig őrizetbe vették a banda további tagjait, három helyi, huszonéves munkanélküli fiatalembert. Az SZBU sajtószolgálata szerint az eddigi vizsgálat kiderítette, hogy a csoport tagjai az internetről töltötték le a robbanószerkezetek házi készítéséhez szükséges adatokat.