Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország heteken belül ratifikálhatja Svédország NATO-csatlakozását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: illusztárció |  2023. november 29. 14:02

Hakan Fidan török külügyminiszter azt mondta svéd kollégájának, hogy Törökország várhatóan heteken belül ratifikálni fogja Svédország NATO-csatlakozását – erről Tobias Billstöm svéd külügyminiszter november 29-én beszélt Brüsszelben a NATO-tagországok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.

NatoSweden másolat

Billström hozzátette, hogy a kétoldalú egyeztetés során a török külügyminiszter nem jelezte a csatlakozás végleges jóváhagyásának pontos dátumát.

Svédország – Finnországgal együtt – tavaly májusban, Oroszország Ukrajna elleni agresszióját követően kérte felvételét a NATO-ba. Törökország a svéd csatlakozás jóváhagyásáért cserébe határozottabb fellépést kért Stockholmtól a terrorizmus elleni harc területén, elvárja például a Törökország által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Svédországban élő feltételezett tagjainak kiadását.

Válaszul Stockholm terrorizmusellenes törvényjavaslatot terjesztett elő, amely bünteti a terrorista szervezethez való csatlakozást, továbbá feloldotta a Törökországgal szembeni fegyverexportkorlátozásokat.

Billstöm arra is kitért, keddi egyeztetésük során Szijjártó Péter külügyminiszter megerősítette, hogy nem Magyarország lesz az utolsó, amely ratifikálja a svéd tagságot.

„Számomra ez azt jelenti, hogy a döntés most Ankara kezében van. Amint zöld utat kapunk Törökországtól, abban a pillanatban zöld utat kapunk Budapesttől is” – fogalmazott a svéd külügyminiszter.

CímkékNATO