Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Torpedó süllyesztette el a dél-koreai hajót

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 7. 10:23

Torpedó okozta a robbanást azon az dél-koreai hajón, amely március végén süllyedt el a Sárga-tengeren. A szöuli sajtó szerint erre a következtetésre jutottak az esetet vizsgáló szakértők. A dél-koreai és külföldi nyomozókból álló csoport az elsüllyed hajóroncs több darabján is olyan robbanóanyag nyomaira bukkant, illetve vasöntvény-darabokat talált, amelyeket torpedókban használnak.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség pénteken idézett egy vezető kormánytisztviselőt, aki szerint a talált fémtörmelékekből, roncsokból és vegyianyag-maradványokból azt a következtetést lehet levonni, hogy az egy Németországban gyártott torpedó típusával egyezik. A tisztviselő szerint ez arra utal, hogy Észak-Korea, szerepét leplezendő, nem szövetségesei – Kína és Oroszország – által gyártott fegyvert vetett be.

Phenjan eddig határozottan cáfolta, hogy bármi köze lenne a történtekhez.

Szöuli külügyi illetékesek közölték pénteken, hogy dél-koreai és amerikai diplomaták a nap folyamán vitatják meg, milyen közös intézkedéseket foganatosítsanak az incidens miatt. Szöul eddig sohasem vádolta nyíltan Észak-Koreát a katasztrófa miatt, a gyanú azonban a korábbi provokációk és támadások miatt az északi szomszédra terelődött.

Az 1200 tonnás Cshonan korvett március 26-án merült el a Sárga-tengeren, nem messze a vitatott észak-koreai tengeri határtól. A hajó kettétört, a legénység 58 tagját, köztük a hajó kapitányát sikerült még időben kimenteni, 46 matróz azonban eltűnt. Később, amikor április elején kiemelték a hajó tatját, megtalálták a matrózok többségének holttestét.