Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törvénysértő módszerekre utasítanak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 27. 9:46

A genfi emberi jogi konvenciókat sértő, súlyosan megalázó módszereket írnak elő a brit hadsereg fogolykihallgatóinak összeállított kiképzési kézikönyvek – írta a keddi The Guardian. A legnagyobb baloldali brit napilap feltáró riportja szerint az elmúlt években titokban kidolgozott módszertani útmutatók célként jelölik ki a katonai kihallgatók számára a félelemkeltést, az őrizetesek megalázását, szándékos megfosztásukat biztonságérzetüktől.

Egy 2005-ből származó, PowerPoint-technológiával készült kiképzési segédanyagban az áll, hogy a kihallgatott személyeket meztelenre kell vetkőztetni, „ha nem engedelmeskednek az utasításoknak" – írja a The Guardian.

Egy másik, 2008-ban készült útmutató szerint az elfogottakat „fizikai kényelmetlenséget" okozó környezetben kell tartani, és meg kell félemlíteni. Az őrizetesek „megfosztása a környezeti ingerektől" törvényes eljárás, ha ezt „valós műveleti okok indokolják" – áll ebben a segédanyagban, amelyben szintén szerepel az ajánlás a kihallgatottak meztelenre vetkőztetésére.

A nemrégiben készült újabb kiképzési anyagok a katonai kihallgatások „elengedhetetlen" módszerei közé sorolják az őrizetesek szemének bekötését és műanyag kézbilincsek alkalmazását. A The Guardian által idézett útmutatókban szerepel az is, hogy a kihallgatott személyeknek engedélyezni kell ugyan összesen nyolc órányi alvást vagy pihenést minden 24 órában, egyszerre azonban négy órányi, megszakítás nélküli alvást kell csak lehetővé tenni számukra.

A brit lap szerint az 1949-ben kelt genfi konvenciók kifejezetten tiltják a „fizikai vagy morális kényszer" alkalmazását információszerzés céljából.

A londoni felsőbíróságon a jövő hónapban kezdődik egy eljárás, amelyet száznál több egykori iraki őrizetes jogi képviselői indítottak, arra hivatkozva, hogy „meggyőző bizonyítékaik" szerint a brit katonák annak idején „módszeres kínzásoknak" vetették alá a volt foglyokat. A kereset szerint az alkalmazott módszerek között szerepelt az elektrosokk, az alvásmegvonás és a meztelenre vetkőztetés.