Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tudják, kik ölték meg Bhuttót?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. január 19. 7:54

Egy helyi törzsi vezető és az al-Kaida a felelős Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök meggyilkolásáért – állítja az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA).

Az ellenzéki vezető életét egy Baitullah Mehsud nevű északnyugat-pakisztáni törzsi vezetővel szövetséges fegyveresek oltották ki, akiket a merénylet végrehajtásában az al-Kaida terrorhálózat emberei segítettek – közölte a CIA igazgatója a The Washington Postnak adott interjújában.

Korábban is az al-Kaida jelentkezett a Benazir Bhutto életét kioltó merénylet elkövetőjeként, az iszlámábádi kormány ugyanakkor nem tudott arról, hogy az al-Kaidának köze volna a terrorcselekményhez. Bhuttót december 27-én, csütörtökön ölte meg egy öngyilkos merénylő, miközben egy választási gyűlésen beszédet mondott.