Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Batthyány Lajos, a hadseregszervező

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. január 18. 19:33

„Történelmünk korszakalkotója – Batthyány Lajos, a hadseregszervező” címmel nyílt közös tárlat a HM HIM Hadtörténeti Múzeumban és a Budapest Történeti Múzeumban.

A történeti múzeum a reformkori és forradalmár politikust, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállításrésze pedig a hadseregszervező Batthyányt mutatja be, felvillantva az ifjú éveiben huszártisztként, illetve az 1848 októberében nemzetőrként szolgáló politikus katona alakját is.

A Hadtörténeti Múzeum kiállításának alapvető célja felhívni a közvélemény figyelmét arra a kevésbé ismert tényre, hogy Batthyány Lajosnak kezdeményező, majd a megvalósítás során központi és meghatározó szerepe volt az új típusú haderő kereteinek kialakításában és annak megszervezésében. Az önálló nemzeti haderő alapjainak lerakásával a miniszterelnök készítette fel a nemzetet forradalmi vívmányainak megvédésére, 1848 szeptemberében pedig szinte egyszemélyi vezetője volt a honvédelemre kényszerülő polgári államnak.

A történeti rész a Batthyány-kormány hadügyi politikáját és ebben a miniszterelnök szerepét mutatja be, majd következik a Batthyány-emlékezete blokk, végül pedig bemutatásra a forradalmi haderő megteremtésének folyamata, amelyben Batthyány Lajos központi szerepet játszott.