Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tusk Washingtonban tárgyal a rakétapajzsról

Szöveg: radio.hu/honvedelem.hu |  2008. március 10. 12:51

Hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba érkezett Donald Tusk. A lengyel kormányfő az Európában, közelebbről Lengyelországban és Csehországban telepítendő rakétapajzsról tárgyal, és Geroge W. Bush elnök is fogadja őt.

Miniszterelnökként ez az első vizitje Tusknak Washingtonban. Az előzetes értékelések szerint egyáltalán nem biztos, hogy sikerül megállapodnia a rakétapajzs telepítéséről, ugyanis sokkal keményebb tárgyalópartnernek ígérkezik, mint elődje, Jaroslaw Kaczynski, aki feltétlen és lelkes híve volt a rakétavédelmi rendszernek. Tusk konkrét biztosítékokat akar arra, hogy az amerikaiak beleegyeznek a lengyel haderő, kivált a légierő modernizálásába – cserében a rakétavédelmi rendszer telepítéséért.

„Az együttműködés az amerikaiakkal számunkra valóban garancia a biztonságunk megőrzésére, de a rakétavédelmi rendszer telepítése önmagában még nem növeli meg biztonságunkat. Ezért várjuk az amerikaiaktól, hogy ezzel párhuzamosan Lengyelország biztonságát is erősítsék, ne csak az Egyesült Államokét" – nyilatkozta a lengyel kormányfő. A lengyel kormány álláspontja egyébként jóval óvatosabbnak látszik, mint a cseheké. A cseh kormány ugyanis már nagyjából megállapodott Washingtonnal. Lengyel földre tíz elfogórakétát terveznek telepíteni, olyanokat, amelyekkel nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat lehet lelőni.

Az Egyesült Államok segíteni fog a lengyel hadsereg korszerűsítésében – jelentette be hétfőn George Bush amerikai elnök, miután tárgyalt a washingtoni Fehér Házban Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok tisztában van vele, hogy a lengyel erők korszerűsítésre szorulnak – mondta Bush.
Hozzátette, hogy még mielőtt lejár elnöki megbízatása az amerikai szakértők felmérik, mivel segítheti Washington a lengyel haderő modernizációját. Az Egyesült Államok Lengyelországban akarja állomásoztatni globális rakétavédelmi pajzsának egyes összetevőit, nevezetesen tíz rakétaelhárító rakétát.