Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tüzérségi lőgyakorlatot tart Dél-Korea

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 13. 7:49

Tüzérségi lőgyakorlatot tart hétfőtől Dél-Korea. Az ötnapos lövészetet egész partvidéke mentén megtartják, a félsziget nyugati határvonalánál lévő szigetek kivételével – jelentette be vasárnap Szöulban a védelmi tárca.

A héten a dél-koreai erők már tartottak egy ugyancsak ötnapos, pénteken zárult hadgyakorlatot, amelynek az volt a célja, hogy nyomást gyakoroljanak Északra, és elrettentsék az esteleges katonai akciókról. Az ötnapos, 29 különböző helyszínen megtartandó hadgyakorlat kiterjed azokra a Sárga-tengeren lévő szigetekre is, amelyek a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonal tengeri szakasza mentén helyezkednek el.

Az e térségben fekvő öt sziget védelmét Dél-Korea katonák átcsoportosításával és rakétavetők telepítésével megerősítette. E szigetek egyike Jonpjong, ahol november 23-án az észak-koreai tüzérség támadásában négyen meghaltak, 18-an megsebesültek. A déli erők akkor viszonozták a tüzérségi tüzet. Phenjan nem ismeri el a Sárga-tengeren kijelölt demarkációs vonalat, s határozottan tiltakozik a déli manőverek ellen e körzetben.

A jövő heti lőgyakorlatokon ezért a szöuli bejelentés szerint Jonpjong és környéke – öt sziget – kimarad a műveletekből. A közelmúltban tartott dél-koreai-amerikai flottamanőverek során viszont érintették ezt a térséget. Ezeket a gyakorlatokat Phenjan provokációnak minősített, és válaszul föld-föld rakétákat helyezett kilövőállásba a tenger térségében, föld-levegő rakétáit pedig előretolta a dél-koreai határ közelébe.