Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megerősíteni a koalíciót

Szöveg: Kalamár Dezső főtörzszászlós |  2010. december 13. 6:53

Afganisztán biztonságága óriási erőfeszítést követel minden koalíciós országtól. A katonák verítéke, a fegyverek ereje nem mindig elegendő a sikerhez. Nekünk, akik az európai kultúrában nevelkedtünk természetes az, hogy gyermekéveinket és a fiatalságunk egy részét tanulással töltjük. Nyelvet tanulni és beszélni nem csak hasznos időtöltés, hanem szükség is van rá.

A kommunikáció megkönnyítése érdekében megkezdődött – a koalíciós erők számára összeállított – nyelvképzési program, amelynek középpontjában az ISAF katonái, az afgán haderő, a kormányhivatalok és az alkalmazottak állnak. Képzett nyelvtanárok bevonásával összeállítottak egy beszédközpontú alap-, és haladó szintű tanfolyamot, Conversational English for Coalation Forces néven. Ezt természetesen nagy örömmel fogadta a Kabuli Nemzetközi Repülőtér (KAIA) vezetése. Kilián Nándor dandártábornok hangsúlyozta, hogy az itt szolgálók nem csak a munkájukban kell, hogy sikeresek legyenek. Vezetőként kötelessége azt támogatni, hogy a katonák a képességeiket erősítve, magabiztosabban, nagyobb tudással térjenek haza.

Heti két alkalommal – az esti órákban – a KAIA néhány magyar tisztje és tiszthelyettese újra az iskolapadba ül. A tanárok közvetlensége és évtizedes tanítási tapasztalata a garancia arra, hogy a órák jó hangulatban, kötetlenül folynak. A tanfolyam jó híre futótűzként terjedt el, s már a második héten újabb csoport képzését kellett megkezdeni.

1595911261
 

Fotó: a szerző felvételei