Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új fényben a régi kápolna

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Nagy Gábor |  2021. szeptember 7. 18:14

Átadták Gosztolán a felújított Szent Mária Magdolna kápolnát szeptember 7-én. Az eseményen Szabó István honvédelmi államtitkár is részt vett.

IMG_2571

Ünnepélyes keretek között adták át és áldották meg a Zala megyei Gosztolán, a temetőben álló Szent Mária Magdolna kápolnát kedden. A középkori eredetű, római katolikus kápolnát az évszázadok alatt többször újra és át kellett építeni, a mostani renoválás az időjárás hatásai miatt vált szükségessé.

IMG_2608

A honvédelmi miniszter képviseletében az esemény díszvendége Szabó István honvédelmi államtitkár volt. Beszédében Gosztola és a kápolna megújulását a siker szimbólumának nevezte. „Szimbolizálja azt, hogy túl lehet élni a megpróbáltatásokat és abból megerősödve, megújulva kijönni. A helyiek és a környékbeliek számára köztudott, hogy a régi falurészben állt a Szent Imre kápolna, amit a török felégetett. A falu itt, ezen a helyen épült újjá, ahogy az egykori kápolna utódjaként pedig itt épült fel a Szent Mária Magdolna kápolna. Építésénél felhasználták a régi templom anyagait” – mondta Szabó István.

IMG_2529

Az államtitkár rámutatott: a falu az 1980-as évekre gyakorlatilag elnéptelenedett, ám a folyamatot az 1990-es évekre sikerült megállítani, majd napjainkra a visszájára fordítani. Mint mondta, Gosztola talpraállása és a kápolna megújulása az összefogás gyönyörű példája, a kormány pedig eltökélt abban, hogy a Magyar Falu Program és a falusi CSOK révén új lendületet adjon a kistelepüléseknek, megállítva az elnéptelenedést és maradásra ösztönözve a falvakban élőket.

Az esemény ünnepi szentmisével ért véget a felújított kápolnában.