Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új füleket növesztene a Pentagon

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. április 19. 14:48

Egyetemi kutatócsoportokat támogat az amerikai kormányzat azzal a céllal, hogy új bőrt, fület, izmot és más testszöveteket növesszenek az Irakban és Afganisztánban megsérült katonák számára – jelentette be az Egyesült Államok védelmi minisztériuma.

A Pentagon gondoskodni kíván a háborús övezetből sérülten hazatérő veteránokról, ennek része a 250 millió dolláros (40 milliárd forintos) program.

A konfliktus kezdete óta már több mint 900 amerikai katonánál kellett amputációt végrehajtani, az ő újbóli beilleszkedésüket segítheti a kezdeményezés. Ennek keretében a Pentagon létrehozta a Fegyveres Erők Regeneratív Orvoslási Intézetét.

Céljuk, hogy öt éven belül terápiát dolgozzanak ki az égési sérülések előtti állapot helyreállítására, módszert a hegesedés nélküli sebgyógyulásra, valamint az arc és a végtagok helyreállítására. A kutatók elmondták, hogy ilyen kísérleteket állatokon végeztek már, de emberi próba még nem zajlott.

CímkékAfganisztán