Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új kezdet a nukleáris leszerelés történetében

Szöveg: Vastagh László |  2011. január 11. 7:16

Elnöksége egyik legfontosabb győzelmét aratta Barack Obama, amikor a Szenátus végszavazásra bocsátotta a 2010. áprilisban megkötött START III megállapodást, amely jelentősen csökkenti az Egyesült Államok és Oroszország nukleáris fegyvereinek számát.

Az Egyesült Államok alkotmánynak értelmében az elnök által kötött nemzetközi szerződéseket a felsőháznak is jóvá kell hagynia, ezért is volt fontos Obamának a szenátusi többség megszerzése. Ugyanakkor Oroszország tovább munkálkodik atomrobbanófejeket hordozó rakéták új generációjának kifejlesztésén, hogy szavatolja, hatékony marad nukleáris elrettentési ereje.

1595912438
A megállapodás, amelyet sokan csak „New START", azaz az Új Kezdet néven emlegetnek, tovább csökkenti a két oldalon rendszerben álló atomfegyverek számát. Az új egyezmény, amely az amerikai-orosz Reset egyik legnagyobb eredménye, felenként 1550 robbanófejben, és 800 hordozóeszközben maximálja az orosz és amerikai arzenált (napjainkban az Egyesült Államok 1950, míg Oroszország 2540 robbanófejet tart hadrendben). Moszkvában rendkívül nagy figyelemmel követték az amerikai vitát, ugyanis Dmitrij Medvegyev elnök kijelentette: az orosz parlament két háza csak akkor fogja ratifikálni a megállapodást, ha az Egyesült Államok törvényhozása már jóváhagyta azt.

„Hamarosan új fejezetet nyithatunk a nukleáris leszerelés negyven éves történetében" – zárta le a szenátusi vitát John Kerry, a demokraták vezérszónoka, a Szenátus Külügyi Bizottságának elnöke. „Ez a megállapodás biztonságosabbá teszi Amerikát, és ismét a nukleáris fegyverek elterjedése elleni harc élére emel minket", erősítette meg szavait Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője. A republikánusok nem voltak ilyen lelkesek, de mivel látták, hogy semmiképpen sem tudják megakadályozni a megállapodás elfogadását, inkább az elnök elleni támadásokra koncentráltak.

„Az elnök vétójogot ad az oroszoknak az amerikai rakétavédelem ügyében", érvelt Lindsey Graham a vitában. Obama mégis biztos lehet a sikerben, mert az előzetes információk alapján legalább 11 átszavazó lesz majd a jobboldali frakcióból. „Az új START megállapodásra fogok szavazni, mert még ez is elég robbanófejet hagy Amerika számára ahhoz, hogy bármely ellenségét eltörölje a Föld színéről", mondta Lamar Alexander, a republikánusok harmadik legbefolyásosabb szenátora.

1595912439
A START III elfogadásával lezárult év végi törvényhozási hajrával az elemzők szerint Barack Obama ismét visszatért a novemberi megsemmisítő választási vereség után. Néhány napon belül ez volt az elnök harmadik komoly belpolitikai győzelme, amellyel ismét jelentős politikai tőkét kovácsolhat magának a Fehér Ház lakója. Korábban a Kongresszus már elfogadta az elnök 858 milliárd dolláros adócsökkentési csomagját, amitől a kormány a gazdaság felpörgetését reméli, illetve lehetővé tették, hogy a melegek nemi identitásuk eltitkolása nélkül is szolgálhassanak a haderőben. A START III elfogadásával Obama egy újabb kampányígéretét teljesítheti, amellyel úgy tűnik, fel tud állni abból a súlyos ütésből, amelyet novemberben mértek rá a választók.

Moszkvában az amerikai Szenátus döntését követően Dmitrij Medvegyev orosz elnök az állami televízió tévéadásban újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az új rakétákat az Egyesült Államokkal kötött fegyverzetkorlátozási megállapodásokkal teljes összhangban fejlesztik ki. „Az orosz nukleáris védőpajzs hathatós lesz és elegendő az orosz nemzeti érdekek védelmére" – emelte ki. Medvegyev szólt arról is, hogy az Egyesült Államok és Oroszország immár egészen közel van a megállapodáshoz a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló új START-szerződés ügyében. Barack Obama amerikai elnöknek arra a javaslatára, hogy atomfegyverektől mentes világot kell megteremteni, azt mondta, az indítvány jó, de ahhoz az is kell, hogy más országok is csökkentsék nukleáris arzenáljukat.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár viszont nagyon örvendetesnek tartja, hogy az amerikai szenátus ratifikálta az Egyesült Államok és az Orosz Föderáció közötti új START-szerződést, amely jelentős mértékben hozzájárul az euro-atlanti biztonsághoz.

1595912439