Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új kihívás? Új képesség! – Szolgálatba álltak a katonai oltóbuszok

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Tóth László |  2021. március 9. 15:31

Szolnokon mutatta be a Magyar Honvédség speciális oltóbuszait március 9-én Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.

Szolnok_oltóbuszok (7)

A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban kedden kezdődött el a határvédelmi feladatokra induló katonák védőoltása. A Magyar Honvédség speciális oltóbuszait Németh Szilárd parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes mutatta be a sajtó képviselőinek.

Mint elmondta, mára már több mint egymillió honfitársunk kapta meg az oltóanyagot, ezzel Magyarország az átoltottságot tekintve az Európai Unióban a második helyen áll. Az államtitkár hangsúlyozta: a Magyar Honvédség a koronavírus-járvány elleni védekezésben minden rendelkezésre álló eszközzel, megkerülhetetlen módon veszi ki a részét, legyen szó a határvédelemről, a kórházparancsnoki rendszerről, vagy az iskolák és a szociális intézmények speciális fertőtlenítéséről – és immár a vírus elleni oltásról is.

Szolnok_oltóbuszok (8)

A mobil oltópontok kapcsán Németh Szilárd elmondta: február utolsó napjaiban öt oltóbusz készült el a Magyar Honvédség számára, amelyek mindegyikén naponta százötven embert lehet beoltani. A buszokon tízfős személyzet dolgozik, köztük mentőtisztek, ápolók és adminisztrátorok is. „Ma itt Szolnokon azokat a katonákat oltják be, akik a határon fognak szolgálatot teljesíteni, de természetesen nem csak a honvédeket fogják oltani az oltóbuszokkal, hiszen jövő héttől a lakosság átoltásában is részt fognak venni” – tájékoztatott a miniszterhelyettes.

Németh Szilárd rámutatott: az oltóbuszok egyik legnagyobb előnye, hogy olyan helyen is el tudják végezni feladatukat, ahol nem tudnak közvetlenül áramforráshoz csatlakozni, hiszen egy áramtermelő aggregátor segíti az energiaellátásukat. A fertőtlenítést a teljes buszon automata, úgynevezett permetbefúvásos rendszerrel végzik.

Szolnok_oltóbuszok (3)

A parlamenti államtitkár ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az oltás az egyetlen lehetőség a járvány megállítására. „Arra szeretnék kérni minden magyar állampolgárt, hogy oltassa be magát, mert a járványt csak így gyűrhetjük le. Együtt egész biztosan sikerülni fog” – fogalmazott.