Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédség biztosítja a kiemelt vállalatok zavartalan működését

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Rácz Tünde |  2021. március 9. 15:41

Az ország működése szempontjából stratégiai fontosságú vállalatoknál végzett munka támogatásával segíti a honvédség a koronavírus-járvány elleni védekezést. A CBA Kereskedelmi Kft-vel együttműködő Szőke István őrnagy, veszélyhelyzeti kapcsolattartó tiszt az erről szóló okmányt március 9-én, kedden adta át Lázár Vilmosnak, a vállalat elnökének Alsónémediben.

CBA (2)

Fodor Attila, a vállalat kommunikációs vezetője kiemelte: tavaly márciusban már kaptak segítséget a honvédségtől, ennek során a katonák koordinációs feladatok ellátásában és a járvány elleni védekezés szempontjából fontos stratégiai beszerzésekben segítették a vállalat munkáját. Ezzel is garantálva a lakosság élelmiszertermékekkel történő kiszolgálását.

A járvány első hullámának idején történt sikeres együttműködés tapasztalataira építve a mai naptól folytatják a közös munkát a Magyar Honvédséggel. „Érzékeljük, hogy a harmadik hullám az első kettőnél sokkal agresszívabb, ilyen módon akár az is előfordulhat, hogy humánerőforrás problémáink lehetnek, ebből a szempontból is növeli a biztonságérzetünket, hogy ha a Magyar Honvédségre ebben a tekintetben is támaszkodhatunk” – hangsúlyozta Fodor Attila.

CBA (8)

A CBA Kereskedelmi Kft. folyamatos működése elengedhetetlen fontosságú Magyarország számára az áruellátás terén. A Magyar Honvédség katonai kapcsolattartója és a vállalat közötti együttműködés szavatolja az ellátás zavartalan működését. A közel nyolcan hazai vállalatnál feladatot ellátó katonai kapcsolattartók munkáját a HM Honvédelmi Operatív Törzs Válságkezelő Csoportja koordinálja. A csoport biztosítja a folyamatos információáramlást és együttműködést a kijelölt cégek és az Operatív Törzs között.

Címkékkoronavírus
Kapcsolódó cikkek