Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új parancsnok az MH Katonai Közlekedési Központ élén

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Szováthy Kinga |  2022. július 29. 16:17

Ünnepi állománygyűlésen vette át Fejes Károly alezredes, az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) központparancsnoki beosztását és csapatzászlaját július 29-én, pénteken, Budapesten.

MH_KKK_parancsnoki_atadas-atvetel_20220729_07 copy

A báró Hazai Samu laktanyában Baráth István vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka ünnepi köszöntőjében a múltat felidézve elmondta: a Katonai Közlekedési Központ alapító jogelődje az 1957-ben létrehozott Magyar Néphadsereg Központi Katonai Szállításvezetőség volt. A központ 1997. december 23-án alakult, helyzete a Magyar Honvédség szervezetrendszerén belül több alkalommal is változott. 2020. augusztus 1-je óta az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság szolgálati alárendeltségében látja el feladatait.

A vezérőrnagy Pete Szabolcs ezredeshez fordulva úgy fogalmazott: parancsnokként elköszönni egy katonai szervezettől nagyon nehéz pillanat.

„Azt kívánom ezredes úrnak, hogy azt a fajta emberséget és szellemiséget, amit ebben és korábbi beosztásaiban szerzett, azokat a jövőben is alkalmazza” – fejtette ki Baráth István vezérőrnagy, hozzátéve: az ezredesre Magyar Honvédség Parancsnoksága Haderőnemi Szemlélőség (szárazföld) logisztikai főnöki beosztása vár „ebben a rendkívül intenzív haderőfejlesztési időszakban.” Baráth István vezérőrnagy az állománytól azt kérte: támogassák az átvevő parancsnok, Fejes Károly alezredes munkáját.

MH_KKK_parancsnoki_atadas-atvetel_20220729_10 copy

Az átadó parancsnok, Pete Szabolcs ezredes beszédében felidézte az elmúlt tizenhat évet, amelyet az MH Katonai Közlekedési Központnál töltött.

„Számomra ez az időszak kihívásokkal teli élményként marad meg. Ismeretlen terep volt számomra, mikor annak idején idekerültem, így nem csak magamtól, de a kollégáktól is nagyon sokat tanultam” – mondta az ezredes.

Fejes Károly alezredes a leendő parancsnok beosztását augusztus 1-jei hatállyal veszi át. Ünnepi gondolataiban elmondta: mindig megható pillanat meglengetni a csapatzászlót. Arra kérte Baráth István vezérőrnagyot és Pete Szabolcs ezredest, hogy támogassák és segítsék az MH KKK szakmai állományát, hogy az általuk lelkiismeretesen végzett munkát továbbra is folytatni tudják.

A leköszönő parancsnokot augusztus 1-jei hatállyal áthelyezték a Magyar Honvédség Parancsnoksága Haderőnemi Szemlélőség (szárazföld) vezető szakreferensi beosztásába.