Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb cseh Gripen hajózók szerezték meg a légi utántöltésre szóló jogosítást

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2020. december 8. 8:09

November elején négy cseh Gripen települt át Svédországba, hogy a cseh légierő hajózói légi utántöltési kiképzésen vegyenek részt. Három hajózó újonnan szerzett jogosultságot a feladat végrehajtására, a többiek pedig már a meglévő képesítésüket hosszabbították meg.

Czech_Gripen_Air_Refueling1

A Caslav-ban állomásozó 211. Harcászati Repülőszázad hajózói a Ronneby-ben található F17 légibázisról szálltak fel, majd egy svéd C-130 Herculesből vételeztek üzemanyagot. Mindezt sok esetben tenger fölött, így a feladatokat a hajózók speciális neoprén ruházatban hajtották végre, amely tenger feletti katapultálás esetén védi a hajózót a gyors kihűléstől.

A légiutántöltési képesség elengedhetetlen feltétele a NATO műveletekben való részvételnek, így a cseh légierő részéről is nagy hangsúlyt kapott. Az elmúlt években Európában csak elszórtan volt lehetőség hasonló gyakorlatok végrehajtására, azonban a tervek szerint jövő évben megkezdődhet a Multinational Multi-Role Tanker Transport Fleet programban résztvevő nemzetek számára – köztük Csehország számára is – a tömeges kiképzés és az A330 MRTT típussal történő utántöltésre való képesítés megszerzése. A tervek szerint a csehek legalább harminc repült órát kapnak a program keretéből.

Forrás: jetfly.hu
Címkékhaditechnika