Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újévköszöntő ezredsorakozó

Szöveg: Gajdos Milán hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. január 6. 7:37

Megtartották az újév első sorakozóját az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél, a katonákat Szilágyi Zsolt ezredes köszöntötte.

MH_1_HTHE_sorakozó (3)

Az alakulat parancsnoka elismerését fejezte ki azoknak, akik az ezred alaptevékenységeinek biztosítása mellett - az ünnepi időszak alatt is - becsülettel ellátták a határvédelmi és a járványhelyzet miatt elrendelt egészségügyi, illetve rendvédelmi támogató feladatokat.

Szilágyi ezredes felhívta a figyelmet a járványügyi intézkedések szigorú alkalmazására, és kiemelte: „A fegyelem nem lazulhat idén sem, továbbra is be kell tartani az egészségügyi rendszabályokat ". Az oltási hajlandóságot illetően reményét fejezte ki, hogy az influenza elleni védőoltáshoz hasonlóan, a koronavírus elleni vakcinához is pozitívan fog hozzáállni az ezred állománya.

MH_1_HTHE_sorakozó (1)

„Már most látható, hogy ez az esztendő is kihívásokkal telinek ígérkezik, ezért sikerekben és persze egészségben gazdag új évet kívánok önöknek” - zárta gondolatait a parancsnok.

Címkéktűzszerész