Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi állománygyűlések a Bocskai-dandárnál

Szöveg: Nehéz Attila, Búz Csaba főtörzsőrmester |  2011. október 24. 19:56

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni és hódmezővásárhelyi katonái, valamint közalkalmazottai 1956 októberének hőseire. A nemzeti ünnep alkalmából mindkét helyőrségben többen vehettek át elismerést.

1595926516
A debreceni Kossuth-laktanya sportcsarnokában a csapatzászló behozatala és az elöljárók köszöntése után Horváth Tamás hadnagy, az 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóalj katonája idézte fel az 55 évvel ezelőtt történteket. Mint elmondta: az 1956. október 23-i eseménysorozat hazánk történelmének egyik legfontosabb fejezete. A hősök és a mártírok áldozata nem volt hiábavaló, a magyar nép kivívta a világ csodálatát és megbecsülését, mert szembe mert fordulni egy világhatalommal.

Az állománygyűlés elismerések átadásával és ünnepi műsorral folytatódott, majd a Szózattal ért véget.

A dandár hódmezővásárhelyi helyőrségében Sebők Szilvia közalkalmazott ünnepi beszédét a történelmi tények áttekintésével kezdte, majd a történelmi eseményre való méltóságteljes megemlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. „Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt" – mondta.

A hódmezővásárhelyi állománygyűlés is elismerések és jutalmak átadásával folytatódott, majd a Szózattal ért véget.

1595926517
 
1595926517
 

 

https://honvedelem.hu/files/files/28606/elismerésben_és_jutalomban_részesültek_-_debrecen.pdf
https://honvedelem.hu/files/files/28606/elismerésben_és_jutalomban_részesültek_-_hódmezővásárhely.pdf