Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi közgyűlés a Stefánia Palotában

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Rácz Tünde |  2021. szeptember 15. 21:39

Megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség szeptember 15-én, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. A rendezvény fővédnöke dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt.

Stefánia_0915 (2)

A rendezvényen felolvasták dr. Benkő Tibor köszöntőlevelét, amelyben a tárcavezető emlékeztetett: az 1991-ben a Don menti csaták túlélői, azok családtagjai, a katonahősök és áldozatok özvegyei, leszármazottai alapították a közösség jogelőd szervezetét azért, hogy közös összefogással ápolják a hősök emlékét. Az idők során a szervezet neve és vezetősége változott, de a cél mindig megmaradt: összefogni, emléket őrizni, hagyományt ápolni és tartalmat adni a mindennapoknak. „Önök az elmúlt évtizedekben vitathatatlanul sokat tettek a Don mentén hősi halált halt katonák emlékének ápolása érdekében: zarándokutakat szerveztek, megálmodták az emlékkápolnát – ami köszönhetően a kitartó munkának - megvalósult Pákozd-Mészeg hegyén. A hely azóta nemzeti zarándokhellyé vált, ahol az utókor méltó módon helyezheti el az emlékezés virágait.”

A tárcavezető levelében arra kérte a közösség tagjait, hogy folytassák a munkát, gazdagítsák nemzeti emlékezetünket és ne feledjék, a széles katonaközösség megtartó, mély hazaszeretetből és elhivatottságból fakadó ereje olyan szilárd bázis, amelyből nemcsak erőt meríthetünk, hanem építkezhetünk is. „Köszönöm önöknek a haza és a honvédelem iránti elkötelezettségüket. Köszönöm, hogy aktívan munkálkodnak a magyar történelmi és katonai hagyományok ápolása, megőrzése, a nemzedékek közötti kötődés fenntartása és erősítése érdekében. Elismerés és tisztelet illeti önöket, hogy segítik a középiskolákban a honvédelmi és hazafias nevelőmunkát, és hozzájárulnak a szolidaritás, a bajtársiasság és az együvé tartozás tudatának erősítéséhez” – tette hozzá levelében a honvédelmi miniszter.

Stefánia_0915 (14)

„A katonák hősiességének szellemiségét megőrizni kitüntető feladat, csak a legérdemesebbek végezhetik. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség letéteményese ennek a szolgálatnak” – hangsúlyozta levelében dr. Ruszin Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, aki kiemelte: soha el nem felejthető emlék, amikor a Mészeg-hegyi kápolnában eltemették a doni hadszíntérről hazaszállított ismeretlen magyar katona földi maradványait, méltó emléket állítva a doni hősöknek. „Bár idén februárban vitéz Smohay Ferenc magyar királyi zászlóst, a Don-kanyart megjárt utolsó ismert katonát is nyugalomra helyezték, a doni hőseink emlékét mindig a szívünkben hordjuk” – tette hozzá a Magyar Honvédség parancsnoka.

Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára emlékeztetett: 1943. január 12-én, a Don-kanyarban kezdődött földi pokolban a magyar történelem egyik legnagyobb veszteségét szenvedtük el. „Katonák voltak ők, akik bátorították csüggedt társaikat, vagy éppen életüket kockáztatva mentették sebesült bajtársaikat. Hősök, akik teljesen átlagos emberből lettek naggyá, mert bár vesztes csatát vívtak, morálisan soha nem kényszerültek térdre” – jelentette ki az államtitkár, emlékeztetve: az 1991-ben létrehozott bajtársi közösség alapítóinak célja az volt, hogy a megbékélés szellemében kegyelettel ápolják az elesettek emlékét és a közvélemény számára hiteles képet fessenek.

Stefánia_0915 (8)

„Magyar nemzetként való megmaradásunkban mindenkinél meghatározóbb szerepe volt Magyarország katonáinak, akik esküjükhöz hűen tették a kötelességüket, mentették bajtársaikat, védték hazájukat. Nekünk, utódoknak pedig kötelességünk megőrizni emléküket” – fogalmazott Szabó István, aki hozzátette azt is, hogy a Honvédelmi Minisztérium számára kiemelten fontos a honvédelem ügyét támogató civil szervezetekkel való együttműködés, így a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetséggel is.

Berdó Gábor, a szövetség elnöke beszédében kiemelte: harminc éve a társadalmi változások tették lehetővé, hogy több évtizedes hallgatás után, a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg volt katonái felemelhessék a fejüket, a szavukat és elmondhassák igazságukat. Az addig titkosan kezelt levéltári dokumentumok és veszteséglisták kutathatóvá tétele, valamint a magyar-orosz államközi szerződések megnyitották az utat a Don-kanyarban történtek feltárása előtt.

Stefánia_0915 (5)

„A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség az elmúlt harminc évben sokat tett a katonahősök emlékének ápolása, életben tartása és a sok évtizedes negatív megítélés megváltoztatása érdekében” – jelentette ki Berdó Gábor, aki felidézte azt is, hogy a zarándokutak megszervezése mellett számtalan tanulmány, könyv, kiadvány és visszaemlékezés jelent meg a szövetség támogatásával, valamint a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség kezdeményezésére és közreműködésével épülhetett fel a Doni emlékkápolna Pákozd-Mészeg hegyen. Emellett részt vesznek az urivi áttörés évfordulóján rendezett gyertyagyújtásokon, a doni emléktúrákon, a vándorkiállításokkal pedig hitelesen mutatják be a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg harcait. Az elnök hozzátette azt is, terveik szerint 2023-ban is elzarándokolnak Rudkinóba és Boldirevkába.

Berdó Gábor végezetül bejelentette: országos gyűjtést indítanak annak érdekében, hogy az 1993-ban Pákozdon épült Don-kanyar emlékkápolna 2023-ra teljesen megújulhasson.

Stefánia_0915 (18)

A rendezvény hozzászólásokkal, együttműködési megállapodások aláírásával és elismerések átadásával folytatódott, majd a résztvevők megtekinthették Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán operaénekesnő ünnepi műsorát.