Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Útépítő munkásokat öltek a tálibok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 21. 6:53

Útépítésen dolgozó munkásokat támadtak meg felkelők az Afganisztán déli részén található Hilmend tartományban, legkevesebb tizenkét ember meghalt – közölte Daud Ahmadi, a kormányzóság szóvivője. A felkelők csütörtökön csaptak össze az útépítő munkásokat biztosító őrökkel.

A támadás helyszínéről, a szangini körzetből eddig már tizenkét holttestet átszállítottak a Laskar Gah-i kórházba, de még így is több mint húsz tetem maradt ott. Azt nem tudni, hogy a halottak között hány munkás és hány felkelő található.

A tálibok egyik szóvivője, Zabibullah Mudzsahed elmondta, hogy szervezete felelős a támadásokért, továbbá hozzátette, hogy 30 ellenőrzőpont felett vették át az uralmat, és több mint ötven őrrel végeztek.

CímkékAfganisztán