Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Utódvédharcokat folytat az Iszlám Állam Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. február 1. 13:57

A szíriai kurd haderő ellenőrzése alá vonta az Iszlám Állam terrorszervezet által ostromlott börtönt az északkelet-szíriai Haszekében, az al-Arabíja pánarab televíziós csatorna január 31-ei, hétfői közlése szerint a milíciák több tucat terroristát ejtettek foglyul.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és a terroristák közt január 20-án kitört harcoknak 332 halálos áldozatuk van, köztük 246 dzsihadista. A szervezet értesülései szerint a halottak száma tovább emelkedhet, mert sokak állapota továbbra is válságos. Jóllehet a kurd többségű SDF részéről már szerdán azt közölték, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonták a börtönt, az OSDH szerint a térségben folytatódnak az összecsapások.

A Gvajran városrészben lévő börtönre – ahol több ezer dzsihadistát tartanak fogva – több mint száz fegyveres támadt az épületen belülről és kívülről. Több rab fegyvert szerzett egy raktárból, és részt vett a harcban a támadók oldalán, akiknek sikerült beszivárogniuk a börtönbe.

Ez volt az Iszlám Állam legjelentősebb támadása azóta, hogy 2019-ben a nemzetközi erők felszámolták úgynevezett „kalifátusukat” Szíriában és Irakban. Utóvéderőik az iraki és szíriai határvidéken rejtőzködnek, és onnan hajtanak végre kisebb támadásokat. Az al-Arabíja emlékeztetett arra, hogy az ENSZ adatai szerint Haszeke tartomány azonos nevű székhelyéről a harcok miatt csaknem 45 ezren menekültek el.