Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Utolsó útjára kísérték Regéczy-Nagy László nyugállományú dandártábornokot

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Tóth László |  2021. augusztus 26. 13:46

A Nemzeti Gyászpark 300-as parcellájában, katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra Regéczy-Nagy László nyugállományú dandártábornokot, ’56-os forradalmárt augusztus 26-án, csütörtökön.

Regéczy-Nagy László 1925. február 17-én született Budapesten. Katonaorvos édesapja hatására 1936 és 1944 között katonai tanulmányokat folytatott Pécsen, Kőszegen, majd Marosvásárhelyen. Vasvári tisztavatása után 1944-ben, az 1. harckocsiezred kötelékében részt vett a szovjet erők elleni harcokban. 1945-ben, Németországban esett brit hadifogságba, ahonnan 1946-ban tért haza. Az 1956-os forradalom ideje alatti tevékenységéért, a Nagy Imre-perben és a Bibó-perben is bíróság elé állították, 1958-ban tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, 1963-ban - több elítélttel együtt - őt is szabadon engedték. A szabadulása után fordítóként dolgozó Regéczy-Nagy László 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapítója, majd később elnöke lett. A rendszerváltás aktív résztvevőjeként 1990-től a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetője lett, majd az elnök szárnysegédjeként szolgált.

Regéczy (1)

Hosszú életének utolsó útján a honvédelmi tárca képviseletében Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes rótta le kegyeletét.

A gyászszertartáson jelen volt - többek között – Boross Péter, volt miniszterelnök és Harrach Péter országgyűlési képviselő.