Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Úton a katonai hivatás felé

Szöveg: Varga Katalin Lilla tartalékos hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2023. január 27. 7:27

Sikeres alapvizsgát tettek a csongrádi Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium 13. évfolyamos tanulói, akik honvédelmi ágazati szakképzésben vesznek részt. Az osztály fele a Magyar Honvédség kötelékében képzeli el jövőjét.

Csongrád (1)

Az intézmény három éve csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, de korábban is képzett fegyverműszerész technikusokat, illetve fegyvergyártó- és fegyveroptikai szaktechnikusokat. A fiatalok a középiskolai tanulmányaik során kimagasló tudást szerezhetnek a fegyverek gyártási, kezelési folyamataival kapcsolatban, így megállhatják helyüket az innováció világában.

A honvédelmi ágazati szakképzés tanóráin jobban megismerhetik a Magyar Honvédséget és a katonai szolgálatvállalási formákat. Bozóné Simon Edit, az intézmény tanulmányi vezetője elmondta: összesen 105 diák tanul ebben a képzési formában, akiket a Csongrád-Csanád vármegyei 12. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda és a szentesi MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred katonái is oktatnak. A tanulók átfogó képet kapnak a Magyar Honvédség feladatairól, működési rendjéről, szervezeti felépítéséről, elsajátítják az alaki fogásokat, valamint a katonai közelharc alapjait.

Csongrád (2)

A 13. évfolyamos diákoknak a toborzók összesen 180 órát tartanak az idei tanévben. A fiatalok nemrég sikeres ágazati alapvizsgát tettek, melynek osztályzata beszámít a későbbi szakmai vizsgájuk értékelésébe. A toborzók a 11. osztályos diákoknak is több alkalommal tartottak pályára irányító tájékoztatót, hiszen ez a korosztály már aktívan tervezi a jövőjét.

Az elmúlt évek statisztikája alapján a végzett diákok 20 százaléka jelentkezett a vállalható szolgálati formák valamelyikére. A szerződéses szolgálatvállalás mellett a 6 (+6) hónapig tartó Önkéntes Katonai Szolgálat is népszerű, hiszen ezért felvételi többletpontok is járnak. Bozóné Simon Edit hangsúlyozza: az ágazati szakképzés mellett az intézményben honvédelmi alapismereteket is lehet tanulni, mely szintén erős alapokat ad azoknak, akik a katonai pályát szeretnék választani.

A diákok lelkesek, büszkén viselik a kadétruhát az intézmény falain belül és a vármegyei rendezvényeken is. A legnépszerűbb tantárgyuk a katonai közelharc és kézitusa, de az oktatók a szakmai órákat is érdekessé teszik számukra.