Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vadászrepülőgépek helyett harci helikoptereket kap Libanon

Szöveg: JETfly |  2010. március 2. 8:44

Oroszország egy 2008-ban megkötött segítségnyújtási megállapodás keretén belül ellenszolgáltatás nélkül kellett volna, hogy átadjon Libanon számára MiG-29 típusú vadászrepülőgépeket. Információk szerint a vadászrepülőgépek helyett azonban tíz darab Mi-24 típusú harci helikoptert kap az arab ország. A hírt a libanoni elnök, Michel Suleiman jelentette be.

Az, hogy pontosan mi vezetett a megállapodás felülvizsgálatához, nem tudni. Suleiman annyit mondott el az üggyel kapcsolatban, hogy libanoni-orosz bizottság foglalkozott a MiG-29 vadászrepülőgépek átadásának lehetőségeivel a libanoni fegyveres erők számára, ugyanakkor ugyanez a közös bizottság jutott arra a következtetésre is, hogy a harci helikopterek optimálisabb technikai eszközök lesznek Libanon számára.

A 2008-as megállapodás értelmében Libanon tíz darab MiG-29 vadászrepülőgépet kellett volna, hogy kapjon.

A libanoni légierő fő technikai eszközeinek napjainkban a már kiöregedett francia Mirage, valamint brit Hawker repülőgépek számítanak. Az említett repülőgépek nagyrésze technikai hiányosságok miatt már nem repül. A légierő helikopterparkja Bell UH-1 Iroquois, Robinson R44 Raven, valamint az Egyesült Arab Emirátusoktól 2007-ben kapott kilenc darab SA342L Gazelle típusokból áll.