Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vasak a falon

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. május 22. 11:19

Érdekes színfolttal bővült a Bocskai dandár csapatmúzeuma. Az érdeklődők május 20., péntektől Lénárt József nyugállományú főtörzsőrmester fegyverkollekcióját tekinthetik meg. A gyűjtő tanulságos történetekkel, a harci eszközökhöz fűződő anekdotákkal fűszerezte a megnyitóját, amely után a megjelentek közelről is megnézhették a fegyvereket.

A balmazújvárosi származású Lénárt József nyugállományú főtörzsőrmester 1966-ban született Debrecenben. Katonazenészi pályafutása ’87-ben Egerben kezdődött, majd 2007 novemberi nyugdíjba vonulásáig Debrecenben szolgált.

Az egri laktanyában ismerkedett meg Pétervári István törzszászlóssal, napjaink egyik legszakavatottabb hazai gyűjtőjével, akinek fegyvereit látva kezdett hozzá saját kollekciója kialakításához. Első saját darabja egy első világháborúból származó szép és ritka Mannlicher dísztőr volt. Mostanra tekintélyes gyűjteményében egyaránt találunk háromezer éves bronzkori lándzsát, középkori fegyvereket, ágyúgolyókat, valamint egy 1945-ből származó csendőrszablyát is.

A napokban megnyílt és június 20-ig látható kiállítás csaknem húsz év gyűjtőmunkájának eredményét mutatja be.

 
 

 
 Fotó: A szerző felvételei