Vasba öltözve

A csatatéren a nehézlovasok testi épségét többnyire az egymásba kapcsolódó gyűrűkből álló hosszúujjú láncing védte. A gyűrűket egyenként, szegecseléssel zárták össze, számuk pedig 15 és 30 ezer között mozgott. A „szövés” nagy szakértelmet kívánt, ugyanis figyelembe kellett venni a leendő viselőjének testi adottságait. Az öltözetbe úgynevezett tágulási zónákat építettek be, melyek biztosították a mozgás szabadságát. Ez a páncéltípus elsősorban a vágások ellen nyújtott hatásos védelmet. Kevesebb információval rendelkezünk a korszakban használt pikkely- és (keményített) bőrvértekről, amelyek felépítésére elsősorban kortárs ábrázolások alapján következtethetünk.

A lovasroham alapeszköze

A nehézlovas katonák fejükön lánccsuklyát és csúcsos sisakot hordtak, oldalukon fordított csepp alakú, nagy méretű normann pajzsot viseltek, elsődleges fegyverük pedig a 3–4,5 méter hosszú döfőlándzsa volt, ami a tömegesen végrehajtott, félelmetesen hatékony roham alapeszközének számított. Néhány száz nehézlovas akár a többszörös túlerőben lévő könnyűlovasságon vagy gyalogságon is felül tudott kerekedni – csupán a súlyánál és a lendületénél fogva. A lándzsarudat keményfából faragták, melynek végére egy masszív, vasból kovácsolt, levél alakú, rombusz keresztmetszetű, 20–30 centiméteres élezett tüskét rögzítettek. 

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 11-én, pénteken megjelenő számában!