Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Védelem-egészségügyi összevonás Balatonakarattyán

Szöveg: Tordai Kamilla | Fotó: a szerző felvételei |  2024. február 25. 13:11

Védelem-egészségügyi szakemberek tartottak szakmai értekezletet Balatonakarattyán.

DSC05572

Dr. Fejes Zsolt Dezső ezredes, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke a rendezvény megnyitójában értékelte a védelem-egészségügy helyzetét és meghatározta az elkövetkezendő időszak stratégiai céljait is.

Elmondta, hogy a védelem-egészségügy fő feladata továbbra is a Magyar Honvédség átfogó és maradéktalan egészségügyi kiszolgálása, melynek érdekében szükséges egy-egy szektor feladatrendszerének újragondolása és a védelem-egészségügyi kapcsolatok erősítése. Iránymutatása alapján a jövőben is kiemelt figyelmet kell fordítani a katonaegészségügyi terület tervező és szervező feladataira és az MH Egészségügyi Központot (MH EK) érintő fejlesztésekre is.

A védelem-egészségügy kiemelt stratégiai pillére a csapategészségügyi rendszer, a klinikai művelettámogató képesség, valamint a ROLE-2. További fontos célként szerepel a civil-katonai együttműködések és a nemzetközi kapcsolatok további erősítése.

DSC05614

Dr. Vekszler Péter ezredes, az MH Egészségügyi Központ nemzetközi ügyekért felelős parancsnokhelyettese átfogóan ismertette a szervezet nemzetközi kapcsolatait, feladatait és a NATO-n belüli lehetőségeket. Kiemelte a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központtal meglévő kiemelkedő kapcsolatot és az általuk akkreditált speciális képzéseket is. Mint hangsúlyozta, a katonaegészségügy és a civil egészségügy gyökerei közösek – fontos, hogy mindkét oldal ismerje a másik oldalon lévő lehetőségeket, képzési tematikákat és használják is ki ezeket.

DSC05647

Dr. Zsíros Éva alezredes, a védelem egészségügyi parancsnokhelyettes rávilágított a civil egészségügyi kapcsolatok további fejlesztésének fontosságára. Kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a 21. századi, modern kor kihívásainak megfelelő új eszközök beérkezése – nagyobb volumenű toborzókampányokat eredményezett, melyből adódóan a Lynx gyalogsági harcjárművek és PzH 2000 önjáró lövegek leendő kezelőszemélyzetének előzetes alkalmassági vizsgálata is kiemelt feladatként jelentkezett a központnál. A bevonultatásoknál mindkét alkalommal rugalmasan, a helyszínen végeztek egy úgynevezett előzetes egészségügyi és pszichológiai felmérést a katonaegészségügy szakemberei.

DSC06211

Az MH egészségügyi főnök éves védelem-egészségügyi összevonásán számos terület ismertette tapasztalatait – az előadások során szó esett a szomszédunkban dúló háború egészségügyi biztosítási helyzetéről, tapasztalat feldolgozásáról a katonaegészségügy megerősítéséről, az egészségfejlesztési feladatokról, a katonák immunizálásáról, a laboratóriumok képességeiről és az egészségügyben megvalósítható digitalizáció fontosságáról.

A kiemelt témák között szerepeltek a 2023-as évben sikeresen lezárult KEHOP és EFOP projektek is, melynek segítségével a Magyar Honvédség katasztrófa-egészségügyi beavatkozó képessége bővült a képességet támogató „reach back” stacioner laboratóriummal. Az új létesítmény, illetve a vele párhuzamosan fejlesztett mobilképességek javítják és bővítik az MH katasztrófavédelmi beavatkozó rendszerét is, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a bemutatott rendszer még hatékonyabban szolgálja a lakosság személy- és vagyonbiztonságát katasztrófa esetén.

DSC06290 másolat

A rendezvény másnapján a pszichológia került előtérbe: a pszichológiai tréning keretein belül a csoporton belüli szerep leosztást és annak dinamikus változását követték le, mely átfogó képet adott arról, hogy a résztvevők milyen tulajdonságjegyekkel rendelkeznek a jelenlegi beosztásuktól függetlenül. A logikai feladatok elsősorban azt mutatták meg, hogy egy feladat során a résztvevők milyen szerepkörbe teszik önmagukat: a feladványok megoldása idejére vezetőkké, specialistákká vagy éppen végrehajtóvá válnak-e. A pszichológiai tréning eredményei hatékony támpontnak bizonyultak, mely tapasztalatok speciális módon segítették a résztvevők kollektív gondolkodási képességét.