Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vége a pakisztáni rendkívüli állapotnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2007. december 15. 10:49

Feloldotta a Pakisztánban november 3. óta érvényben lévő rendkívüli állapotot Pervez Musarraf, az ország elnöke – jelentette be Iszlámábádban a kormány szóvivője.

Niszár Memon pakisztáni tájékoztatási miniszter “történelmi napként" említette a rendkívüli állapot feloldásának bejelentését és hozzátette: a januári választások megszilárdítják az ország visszatérését a demokráciába.

Pakisztánban a tervek szerint 2008. január 8-án tartják az általános választásokat, a kampány hivatalosan december 16-én kezdődik.

Az államfő, aki újabb hivatali ciklusába való beiktatásakor már civilként tette le az esküt, helyi idő szerint szombaton este televíziós beszédet mond.

Musarraf a rendkívüli állapotot azután vezette be, hogy “összeesküvéssel" vádolta meg a pakisztáni legfelsőbb bíróság egyes tagjait, akik megpróbálták megkérdőjelezni az elnök októberi újraválasztásának legitimitását. Egyúttal el akarta kerülni a belpolitikai káoszt, amely semmissé tette volna a pakisztáni kormánynak az iszlám szélsőségesek visszaszorítására irányuló erőfeszítéseit.

A rendkívüli állapot alatt több mint 5000 ellenzékit vettek őrizetbe, akik közül jelenleg már csak legfeljebb harmincan vannak börtönben. Az államfő leváltotta a vele szembeszegülő főbírákat is.