Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres börtönostrom Venezuelában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. június 18. 15:59

Több ezer venezuelai katona megostromolta helyi idő szerint június 17-én azt a börtönt, ahol napok óta lázongtak a fegyencek, egymást gyilkolva. A Caracastól keletre fekvő Guarenas város börtöne elleni rohamban ötezer katona vett részt. Tizenkét óra alatt sikerült ellenőrzésük alá vonni a dühöngő rabok által uralt fegyintézetet. Eközben a katonáknak vízágyúkkal és könnygázzal kellett féken tartaniuk az intézet előtt összegyűlt kétségbeesett rokonokat.

A nagyszabású akció során egy katona életét vesztette, és 16-an megsebesültek. Egy helyi lap úgy tudja, hogy az ostrom során 11 elítélt meghalt, és 26-an megsebesültek.

Az El Rodeo börtön rabjai a múlt vasárnap lázadtak fel, amikor a foglárok megpróbálták átfésülni a börtöncellákat fegyverek után kutatva. A rivális börtönbandák egymás torkának estek. Kilenc órán át folytatódott a tömegverekedés, előbukkantak lőfegyvereket és szúróeszközöket is, miközben a börtönőrök tétlenül nézték végig mindezt. Az erőszakcselekmények során 21 rab és egy látogató meghalt.

A venezuelai hatóságok nem titkolják, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben súlyos a helyzet, a börtönök túlzsúfoltak – a 750 fősre tervezett El Rodeóban 5000 rab van -, s titkos csatornákon, a korrupt börtönőrök segítségével az elítéltek fegyverekhez és robbanóanyaghoz jutnak. Az év első három hónapjában 124 haláleset történt a börtönökben.

Az El Rodeóban történtek után a venezuelai kormány bejelentette, hogy börtönügyi minisztériumot hoz létre.