Verselők talpig nehéz hűségben

Lehet, hogy igaz a József Attila-i meglátás, miszerint a „líra logika, de nem tudomány", ám mindenképpen mély, távlatos bölcselet; nem rímbe szedett sorok összessége, hanem maga az élet – minden dimenziójában. És teremtő erő is egyben: Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi Bálint lelket önt a végvári vitézekbe, Vörösmarty fölrázza nemzetét, Petőfi (őrnagy) küzdelembe küldi; Arany János (nemzetőr), Várkonyi, Végvári, Vajai pedig töprengésre készteti. 

Minden bizonnyal valamennyien a „Hóc, hóc katona…" mondókával  kezdjük a katonaköltészettel való ismerkedésünket. Költészetünk napját (1964. óta) április 11-én – József Attila születésnapjához kapcsolódóan – ünnepeljük. Ez magyar sajátosság, miként az is, hogy amióta csak van verskultúránk, azóta létezik katonaköltészetünk is. Mégpedig két ágon: verselnek hivatásos katonáink (katonaköltészet), s verselnek katonai témákról úgymond civil rímkovácsok (katona költészet). Együtt tágítják, gazdagítják érzelmeink, gondolataink, hitünk és szeretetünk végtelen birodalmát. Amint a dal, a zene szintúgy elválaszthatatlan a katonaléttől.

A mi hajdani hőseink, honvédeink sem maradtak rím vagy nóta nélkül, midőn talpra szökkentek, nyeregbe pattantak, följajdulván, hogy „ne bántsd a magyart!" vagy csatába szólítottak a haza s „a szent szabadság oltalmára." 
Egyszóval, a „kard és a lant"  nálunk is összetartozik. Akárcsak a végvári vitézek, a kurucok, a testőrírók vagy a ludovikások korában, ma sem vagyunk híján katonazenekaroknak, kórusoknak.

Honvédségünk ma is támogatója a művészeteknek, az irodalomnak s a zenének. Lehet, hogy szűkös idők járnak, de a katonakultúra napjainkban is erős várunk.

Van honnan muníciót venni utánpótlás végett. Wathay Ferenc (Székesfehérvár vicekapitánya a XVI-XVII. század fordulóján); a költő-hadvezér-hadtudós Zrínyi; a Lúdas Matyi és a Fűvészkönyv szerzője, a debreceni Fazekas Mihály; a rákóczis ezereskapitányból színházalapítóvá vált Kisfaludy Sándor a mai katonaköltők élen járó-harcoló elődei voltak. 

Akárcsak a katonaküldetésre mozgósító, radikális demokrata erdélyi Szentimrei Jenő (1918−19), vagy a két világháború közt alkotó Gyula diák, alias vitéz Somogyváry Gyula (aki inkább regényei révén ismert). Ilyen volt a többsípú Csíkdánfalvi Lukács Károly is, aki huszárként tűnt ki népies lírájával.

No és a ludovikások! A vezérkari tisztként is író nagyváradi Várkonyi László s erdélyi rímtársa, Gellért Sándor, aki „csak rongyos baka"  volt. A Nagybánya−Debrecen vonalról Vajai Tibor gyalogos hadnagyként és katonai akadémikusként, leventeként, cserkészként is helytállt bátyjával, Lászlóval együtt.
Kapisztrán János újabb kori utóda Végvári Vazul volt, ferencesrendi barát és író, rádiózó. 1956-ban a szerzetesből előbújt a volt hadapród: szembeszegülvén a felsőbb tiltással, a barikádra állt. Buda várát védte a szabadságharcosok tábori lelkészeként, majd ‘57-ben már a cserkészszövetségben, Mindszenty bíboros amerikai útján pedig sajtótitkárként állt a vártán.

A felsorolt kiválóságok, s rajtuk kívül még oly sokan „Az jó hírért, névért s az szép tisztességért mindent hátrahadva" adtak „emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek" . Hiszen katonaköltészetünk nemcsak sorozási, leszerelési honvédnótákból, bakaballadákból áll, hanem hőstetteket, helytállást, hűséget, haza- és emberszeretetet, szolidaritást, bajtársiasságot, becsületet, bátorságot sugároz ma is.